NB II: besokalltak a győri szurkolók – bérletüket hajították a pályára

Vágólapra másolva!
2020.02.24. 19:38
null
Győri bérletek a győri pályán (Fotó: Blikk)
A labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr szurkolói megelégelték a csapat gyenge teljesítményét, és a Szeged elleni 3–1-es vereséget követően többen a bérletüket dobták a pályára.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, a Győr hazai pályán 3–1-es vereséget szenvedett a Szegedtől az NB II 25. fordulójában. A csapat – amelynek az idény kezdete előtt célja volt a feljutás kiharcolása – az elmúlt három mérkőzésen nem tudott nyerni, két vereség és egy döntetlen a mérlege. Az ETO ezzel visszacsúszott az ötödik helyre a tabellán, és 12 pontos hátrányban van a feljutást érő pozíciótól.

A szurkolók a Szeged elleni fiaskó után annyira kiakadtak, hogy többen közülük a bérletüket dobták a pályára, ezzel jelezve, hogy bojkottálják az idény hátralévő mérkőzéseit.

ETO FC GYŐR–SZEGED-CSANÁD GA 1–3 (0–1)
Győr,
ETO-park, 529 néző. Vezette: Pintér Csaba (Varga Gábor, Kulman Tamás)
ETO: Gyurákovics – Vári, Dvorschák, Gengeliczki (Tömösvári, 89.), Fejes A. – Charizopulos (Vaskeba, 58.), Bagi – Andrics, Kun, Gaál B. (Horváth Z., 58.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Kondás Elemér
SZEGED: Takács J. – Kuti, Tóth G., Deák, Mohl – Oláh G., Zvara – Hudák M. (Andorka, 91.), Germán, Kóródi (Bitó, 92.) – Grumics (Vankó, 68.). Vezetőedző: Joao Janeiro
Gólszerző: Kóródi (0–1) a 35., Kóródi (0–2) az 58., Horváth Z. (11-esből, 1–2) a 65., Vankó (1–3) a 90. percben

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 24 16 5 3 54–28 +26 53
2. Budafoki MTE 24 15 5 4 39–19 +20 50
3. Vasas FC 24 12 5 7 47–34 +13 41
4. BFC Siófok 23 11 8 4 38–24 +14 41
5. ETO FC Győr 24 10 8 6 34–28 +6 38
6. Gyirmót FC Győr 24 10 7 7 30–22 +8 37
7. FC Csákvár 23 11 3 9 33–39 –6 36
8. Soroksár SC 24 10 4 10 37–40 –3 34
9. Nyíregyháza Spartacus FC 24 10 2 12 41–39 +2 32
10. Békéscsaba Előre 24 8 8 8 27–29 –2 32
11. Szeged-Csanád Grosics 23 7 9 7 28–26 +2 30
12. Dorogi FC 23 8 5 10 26–27 –1 29
13. FC Ajka 24 8 5 11 37–40 –3 29
14. Budaörs 23 8 4 11 30–34 –4 28
15. Kazincbarcika 24 6 9 9 28–34 –6 27
16. Szolnoki MÁV FC 23 6 8 9 20–26 –6 26
17. Tiszakécske VSE 24 7 4 13 23–43 –20 25
18. Szombathelyi Haladás 24 4 9 11 24–32 –8 21
19. Vác FC 24 1 6 17 12–44 –32 9
A Balmazújvárost kizárták.

 

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:48

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Paks, Puskás Akadémia, ETO: még hiányos a lista, de lehet jól ismert klub az első európai ellenfél

Európa-liga
2025.05.26. 11:21

Vitális Milán elmondta, mit tett, miután olvasta Priskin Tamás szavait a Nemzeti Sportban

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 08:17

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51

Véget ért az ETO tavaszi veretlensége, győri győzelmével bajnok a Ferencváros!

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:55

Varga Barnabás csak a padon az ETO ellen; nincs meglepetés a Puskás AFC kezdőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:30

Nagy Zsolt aranyérmet is kaphat vasárnapi születésnapjára

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 07:06
Ezek is érdekelhetik