NB II: újabb három fiatal érkezhet a PAFC-tól Csákvárra

Vágólapra másolva!
2020.01.09. 12:54
A Puskás Akadémia három fiatal játékosa, Papp Milán, Posztobányi Patrik és Vörös Tamás a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvárnál készül.

Bár nem terveztük, de tény, némi fazonigazítás vár a télen a csapatra – mondta Visinka Ede vezetőedző a Csákvár honlapjának. – Ugyanakkor örömmel tölt el mindannyiunkat, hogy három játékosunk is felfelé igazolt. Nándori Botond és Deutsch László a Puskás Akadémiánál végzi a felkészülést, míg Csató Martin a Vasasnál folytatja pályafutását – utóbbiért ráadásul még pénzt is kaptunk. Mindez azt bizonyítja, jól végeztük a munkánkat, s számunkra ez a jövő útja. Egyelőre az biztos, hogy három újabb tehetséges fiatal készül velünk az akadémiáról: a 18 éves Papp Milán, a 17 éves, korosztályos válogatott Posztobányi Patrik, valamint a 20 éves Vörös Tamás ősszel a PFLA korosztályos gárdájában, illetve az NB III-as csapatban szerepelt. A lehetőséget, akár csak elődeik – Sipos Zoltán, Major Gergő, Mim Gergely, Kocsis Bence – ők is megkapják.”

A Csákvár első felkészülési mérkőzését január 17-én, Csákváron vívja a Tatabányával.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
10 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
17 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01
Ezek is érdekelhetik