NB II: Kansas Cityből érkezett új tag a Vasas szakmai stábjába

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 14:49
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas FC hivatalos honlapján tudatta, hogy Kemény Kristóf – a Nemzeti Sport korábbi munkatársa, Németh Gyula-díjas újságíró, a népszerű Puskás Öcsi mesekönyvek írója – is bekerült Szanyó Károly vezetőedző stábjába.

Az edzői tanulmányait Angliában végző Kemény Kristóf – aki utánpótlás-játékosként futballozott a Vasasban – legutóbb a III. Kerületi TVE felnőttcsapatának másodedzője volt, a júniust pedig a Sporting Kansas Citynél tölthette el az amerikai egyesület meghívására – írja bemutatásában a vasasfc.hu.

„Az építkezés egy újabb állomása, hogy bővítjük a szakmai stábot és új területek felé is nyitunk, szeretnénk tovább szélesíteni a szakmai repertoárunkat – így Domonyai László klubigazgató. – Nagy dolognak tartom, hogy Kemény Kristóf magyarként megállta a helyét az angol FA edzőképzésén, a Kerületnél eltöltött időszaka pedig bizonyította: profizmusa, maximalizmusa és munkabírása nagy érték egy klub számára. Örülünk, hogy nálunk folytatja a munkát, hisszük, hogy itt kiteljesedhet, mert futballfilozófiája és karaktere olyan, amilyenre a Vasas-családnak szüksége van.”

„Eredményesen akkor dolgozhat az ember, ha kihívásként éli meg a lehetőséget, ha fűti a bizonyítási vágy, illetve azt érzi, hogy számítanak rá – mondta a klub honlapjának Kemény Kristóf. Esetemben ez mind így van. Domonyai Lászlóval és Szanyó Károllyal az egyeztetések során mindvégig egy hullámhosszon voltunk, jó egy olyan társasághoz csatlakozni, amely éhes a sikerre, boldogság oda visszatérni, ahol tárt karokkal fogadnak. Aki ismer, jól tudja, engem minden Angyalföldhöz köt, én most a futballban is hazatértem.”

Legfrissebb hírek

Férfi vízi ob I: az esélytelenek nyugalmával játszott a Miskolc – bravúrt ért el

Vízilabda
2025.02.21. 13:29

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17

NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 16:46

Pirruszi győzelem volt a komlói Fradi-siker

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 10:35

Birkózás: Arsunkaev Musza bronzérmével zárult az újvidéki U20-as Eb

Utánpótlássport
2024.07.07. 20:52
Ezek is érdekelhetik