MTK: hét játékos kölcsönadását jelentette be a klub

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.07.17. 15:29
null
Patrick Ikenne-Kinget mihamarabb kölcsönadná az MTK, másik hét játékossal már meg is tette (Fotó: Dömötör Csaba)
Az MTK Budapest hét játékosa kölcsönben, egy végleg távozott a Hungária körútról. A „hetek” közül hatan NB II-es riválist erősíthetnek a 2019–2020-as évadban.

 

Az MTK hivatalos honlapján megjelentek szerint heten az NB II-ben gyűjthetnek tapasztalatokat. Az Anton Bidzilya, Lustyik Levente, Gréczi Márton trió a Békéscsabához, a kapus Varasdi Dániel a Budaörshöz, Szuhodovszki Soma Tiszakécskére, Nagy Barnabás az Ajkához kerül kölcsönbe a több játéklehetőség reményében.

Szintén kölcsönben folytatja pályafutását az U19-es csapatból felkerült Tóth Zoltán, aki a szlovéniai NK Lendvában futballozik majd.

Kapronczai Gergelyt és Patrick Ikenne-Kinget (utóbbi a másodosztályra vonatkozó légiósokkal kapcsolatos ajánlások miatt) szintén kölcsönadná a fővárosi klub, de róluk még nem állapodtak meg senkivel.

A januárban szerződtetett Farkas Norbert sem marad az MTK-nál, ő a harmadosztályú Mosonmagyaróvárban folytatja – teszi hozzá a klubhonlap.

Legfrissebb hírek

Nyert a Paks az MTK otthonában, a dobogó szinte már zsebben a zöld-fehérek számára

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 22:23

Kovács Patrik: Készen állok Osváth Attila semlegesítésére!

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 12:34

Hosszabbított fiatal védőjével az MTK

Labdarúgó NB I
2025.04.10. 20:10

Ezúttal halovány volt a Puskás Akadémia, csak döntetlent játszott az MTK-val

Labdarúgó NB I
2025.04.06. 18:20

Nem kell megműteni Stieber Zoltánt, de hat hétig mankót kell használnia

Labdarúgó NB I
2025.04.04. 09:41

Örökrangadó az MK-elődöntőben: az MTK legyőzte a Fehérvárt, és az FTC-vel játszik majd a fináléba jutásért

Labdarúgó NB I
2025.04.03. 21:22

Sorsoltak a Magyar Kupában, megismétlődhet a tavalyi Paks–Ferencváros döntő

Labdarúgó NB I
2025.04.03. 19:08

Jó tanács egy újpestitől: Horváth úr, ne engedjék lőni Szabó Bálintot!

Labdarúgó NB I
2025.04.03. 09:57
Ezek is érdekelhetik