NB II: korábbi gólkirállyal erősödik a Budafok csatársora

Vágólapra másolva!
2019.06.24. 10:40
A Budafokban folytatja pályafutását Horváth Roland – adta hírül hivatalos honlapján az NB II-es labdarúgócsapat.

A 25 éves Horváth Roland a napokban távozott a Gyirmóttól. A támadó a 2013–2014-es idényben a Csákvár játékosaként az NB III Nyugati csoportjának gólkirálya lett (25/17), míg a másodosztályban a Csákvár után a ZTE, a Budaörs és legutóbb a Gyirmót labdarúgója volt.Horváth Roland a napokban távozott a Gyirmóttól. A támadó a 2013–2014-es idényben a Csákvár játékosaként az NB III Nyugati csoportjának gólkirálya lett (25/17), míg a másodosztályban a Csákvár után a ZTE, a Budaörs és legutóbb a Gyirmót labdarúgója volt.

Négy fiatal, Szuhadovszki Soma (Monor), Soltész István (Kelen), Darabont Gábor (Bp. Honvéd-MFA) és Tratnyek Dániel (Kaposvár) próbajátékon vesz részt a felkészülést hétfőn megkezdő budafokiaknál.

Változások történtek Csizmadia Csaba vezetőedző stábjában is: a távozó kapusedző, Bíró Szabolcs helyét a legutóbb az MTK Budapestnél dolgozó Nagy Gábor veszi át, míg a Schneider Sándor halála után megüresedő technikai vezetői pozíciót a Vácról érkező Varga Péter tölti be.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők: Horváth Roland (Gyirmót), Oláh Bálint (Mezőkövesd – ismét kölcsönbe), Romic Danijel (horvát-magyar, PMFC),
Távozók: Balogh Péter (Budaörs), Csiszér Balázs (román-magyar, ?), Gubacsi Zoltán (?), Kercsó Bence (?), Oláh Bálint (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Pölöskey Péter (?), Patkós Imre (?), Vég Bence (?)

Legfrissebb hírek

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
6 órája

Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
7 órája

Távozott az Atlético világbajnoka; Bódi Ádám is Tiszakécskén folytatja – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
10 órája

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 19:38

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 17:20
Ezek is érdekelhetik