NB II: nagy nap Cegléden – Keresztúri irányítja a róla elnevezett U-központot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.25. 07:54
Nagy nap volt a szerdai Cegléden, mivel a Pest megyei klub bejelentette, hogy a magyar labdarúgó-válogatottban húsz alkalommal szereplő, ceglédi születésű Keresztúri András veszi át a Ceglédi VSE labdarúgószakosztály utánpótlás-képzésének vezetését – számolt be róla a ctv.hu.

A Zsengellér Gyula Sporttelep új főépületében tartott sajtótájékoztatón kiderült, hogy Keresztúri András lesz a ceglédiek új utánpótlás-igazgatója – a képzés a továbbiakban a róla elnevezett Keresztúri András Labdarúgó Utánpótlás Központ keretein belül valósul meg.

„Fontos mérföldkőhöz érkeztünk, hosszas tárgyalások után nyélbe ütöttük a megállapodást Keresztúri Andrással – mondta Horváth József, a CVSE elnöke. – Mától útjára indul a Ceglédi VSE-n belül a Keresztúri András Labdarúgó Utánpótlás Központ. András Ceglédről indult, később eljutott a magyar válogatottságig, most pedig szakmai vezetésével egy megújuló utánpótlásprogram kezdődik el.”

A játékos-pályafutása során többek között a Fradiban, az MTK-ban, az osztrák Austria Wienben és a pozsonyi Slovanban is szereplő Keresztúri András a tervekről beszélt.

„Úgy gondoljuk, hogy egy gyermeket már ötéves korában fel lehet venni egyesületünk látókörébe és már ekkor vonzó labdarúgó-pályamodellt akarunk nyújtani neki – ecsetelte Keresztúri. – Mi nem szeretnénk nagy akadémia lenni, nem akarunk „gladiátorokat” képezni, de olyan közösséget és olyan csapatszellemet igyekszünk kialakítani, amely követendő példa lehet mások számára is. Célunk még a megújuló utánpótlás-programunk keretében új edzők szerződtetése, mivel hosszú távon növelni akarjuk az itt futballozó gyerekek számát, ehhez több tréner munkájára lesz szükség. Ez persze komoly előválogatást igényel majd. Emellett az is biztos, hogy – várhatóan szeptember közepén – edzőképzésre kerül sor Cegléden.”

A Ceglédi VSE-hez kapcsolódó további hír, hogy a Nemzeti Sport Online értesülései szerint hosszú idő után a Zsengellér Gyula Sporttelep főépülete, a centerpálya, a kis lelátó és az edzőpályák is elkészültek, azonban – mivel a centerpálya környezete még kialakítás alatt van – a Pest megyeiek a tavaszi szezon hátralévő részében még a „kettes számú” füves pályán rendezik NB II-es bajnokijaikat.

Legfrissebb hírek

Soroksári sikerével élre ugrott a Vasas, idegenben nyert a Budafok és az Ajka – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
22 órája

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
22 órája

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
22 órája

Három vesztes bajnoki után nyert újra az Ajka

Labdarúgó NB II
22 órája

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:52

Megszakadt a rossz sorozat: legyőzte a Szeged a Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:52

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:54

Erős Gábor: Egy helyet még előre kell lépni...

Labdarúgó NB II
2025.09.25. 08:13
Ezek is érdekelhetik