NB II: A Budaörsnek nincs meg a háttere az NB I-hez – Bognár Gy.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.09. 20:20
Remek hetet zárt a Budaörs labdarúgócsapata, hiszen szerdán 5–3-ra legyőzte az NB I-es Diósgyőrt a Magyar Kupában, majd vasárnap 3–1-re nyert az ETO FC Győr ellen az NB II 20. fordulójában. A Tatabányán játszott bajnoki mérkőzés után Bognár György vezetőedzővel és Czvitkovics Péterrel beszélgetett az NSO Tv stábja. 

„Nyilván a Diósgyőr ellen jól játszottunk, de ez kellett is, hogy továbbjussunk a kupában. Azzal a mérkőzéssel nagyon elégedettek voltunk – mondta Bognár.A Győr elleni meccsel azonban a győzelmen kívül nem nagyon, úgy láttam, hogy az ETO sokkal frissebben játszott és végig jobb volt. Azt még meg kell fejtenem, hogy nyertük meg ezt a meccset.”

A találkozó után a Budaörs ideiglenesen fellépett a tabella harmadik helyére, majd a Kaposvár Gyirmót elleni 1–0-s győzelmét követően a 4. helyről várja a folytatást.

„A helyezésünk reális, hiszen általában jól szoktunk futballozni, a negyedik-ötödik-hatodik hely már rendben lenne, ha véletlenül harmadikok vagyunk, az csak átmeneti állapot. Nem célunk az NB I-be való feljutás, ugyanis nincs meg a hátterünk ahhoz, hogy ebben gondolkodjunk. Biztos NB II-es csapatot szeretnék Budaörsön, ez a célunk nem változott.”

Czvitkovics Péter ugyancsak elmondta, erőn felül teljesít a csapat, hiszen a körülmények nem a legmegfelelőbbek.

„Stadionunk nincs, edzőpályát bérelünk, és eléggé kis költségvetésből gazdálkodunk. De szó szerint a nagybetűs csapat miatt tudunk így szerepelni. Remek a hangulat az öltözőben, Bognár György nagyon jó érzékkel válogatta ki a játékosokat, mindenki egyfelé húz, és egymásért tudunk küzdeni. Az idősebb játékosok, mint Csobánki Ádám, Kemenes Szabolcs vagy én tudunk adni a többieknek egy plusz motivációt, fel tudjuk karolni a fiatalokat, ezért érünk el ilyen jó eredményeket.”

Videónkból még az is kiderül, hogy élték meg a budaörsiek a Diósgyőr elleni kupasikert, mit várnak a folytatástól, és mennyire hiányzik nekik egy igazi otthon.

BUDAÖRSI SC–ETO FC GYŐR 3–1 (1–1)
Tatabánya, 200
néző.Vezette:Takács János (Varga Zsolt, Márkus Tamás)
BUDAÖRS:
Demjén – Menyhárt A., Kékesi, Tányéros Á., Vincze Á. – Lengyel B., Kesztyűs (Csobánki 76.) – Csiki (Sajbán Miklós, 58.), Czvitkovics, Medgyes (Fejős 58.) – Sajbán Máté.Szakmai igazgató:Bognár György
GYŐR:
Horváth T. – Vadász, Koszó, Vukaszovics, Kovács K. – Bagi, Tajthy (Szánthó 83.) – Jakab, Andrics, Szimcsó – Erdélyi (Mervó 61.). Vezetőedző:Király József
Gólszerző:
Sajbán Máté (1–0) a 7., Jakab (1–1) a 15., Sajbán Máté (2–1) az 57., Lengyel B. (3–1) a 89. percben

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. ZTE FC20125341–24+1741
2. Gyirmót FC Győr20131642–20+2240
3. Kaposvári Rákóczi FC20108235–25+1038
4. Budaörs20112732–22+1035
5. Békéscsaba Előre2096530–25 +533
6. FC Csákvár2079436–31 +530
7. Vasas FC2079433–31 +230
8. Kazincbarcika2077632–25 +728
9. Tiszakécske VSE2069520–27 –727
10. Soroksár SC2075830–31 –126
11. Dorogi FC2067729–29 025
12. Vác FC20510518–20 –225
13. ETO FC Győr2066829–27 +224
14. Nyíregyháza Spartacus FC2066827–27 024
15. Ceglédi VSE2065923–34–1123
16. Budafoki MTE20631122–34–1221
17. Balmazújváros2048817–22 –520
18. Mosonmagyaróvár20461019–32–1318
19. BFC Siófok2039818–31–1318
20. Monor20331423–39–1612

Legfrissebb hírek

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
5 órája

Gergényi Bence az Újpest idénykezdéséről: tudunk ennél sokkal jobban játszani

Labdarúgó NB I
6 órája

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
15 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
22 órája

Bognár György szerint arra vigyáztak, hogy megnyerjék a meccset 1–0-ra

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 23:13

Beadásokkal és kezdeményező játékkal lehet eredményes a Paks

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 12:19

Múltidézés modern köntösben – bemutatta új mezeit a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:11

Szigorúbb a fiatalszabály a kiemelt akadémiai kluboknál – a DVTK szerint hátrányba kerülnek

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 21:51
Ezek is érdekelhetik