NB II: távozik a Szparitól a nyáron érkezett szakmai igazgató

Vágólapra másolva!
2018.11.28. 18:06
Bozsik Pétert július elején nevezték ki az NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus FC szakmai igazgatójává, amikor még fia, Bozsik József volt a klub vezetőedzője. Kinevezésekor a korábbi szövetségi kapitány feladatai közé tartozott a folyamatos kapcsolattartás az akadémiával, a klubvezetőséggel, valamint az önkormányzattal, a szövetséggel, továbbá a klub képviselése rendezvényeken, médiaeseményeken – az utánpótlás és a felnőttcsapat kapcsán. 

Bozsik Péter edzőként NB I-es bajnoki címet nyert a Zalaegerszegi TE-vel, 2006-ban a magyar válogatottat irányította. Bozsik – aki televíziós szakkommentátorként is dolgozik – a Komárom vezetőedzőjeként az előző szezonban visszajuttatta az együttest az NB III-ba.

Fia, József az előző idény végén került a Nyíregyháza kispadjára, s a maga 30 évével a legfelsőbb két osztályban dolgozó edzők közül a legfiatalabb volt, ám október elején elköszöntek tőle.


Legfrissebb hírek

NB I: Alaxai Áron nagy álma a válogatottság, igyekszik úgy futballozni, hogy felfigyeljenek rá

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 09:38

Tímár Krisztián: Aki felmegy a pályára, úgyis nyerni akar

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 09:14

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48

Tímár: Nem akartunk még egy keleti rangadót elbukni!; a DVTK edzője bocsánatot kért a szurkolóktól

Labdarúgó NB I
2025.02.15. 20:56

Összekapta magát a Nyíregyháza is, és mindhárom pontot elvitte Diósgyőrből

Labdarúgó NB I
2025.02.15. 16:50

Bartosz Grzelak: A legrosszabb teljesítményt nyújtottuk azóta, amióta én vagyok az edző Újpesten

Labdarúgó NB I
2025.02.09. 07:12

Csontödéma miatt több hétig nem játszhat a Nyíregyháza fiatal játékosa

Labdarúgó NB I
2025.02.03. 16:51

Maurides különös mesterhármast szerzett, legyőzte a Loki a Szparit

Labdarúgó NB I
2025.02.02. 14:43
Ezek is érdekelhetik