NB II: megvan Mészöly Géza utódja az ETO-nál – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.11. 17:00
Az ETO FC Győr az eddigi segédedzőt, Király Józsefet nevezte ki vezetőedzőnek Mészöly Géza menesztése után.

A mai naptól hivatalosan is korábbi pályaedzőnk, Király József a WKW ETO FC Győr vezetőedzője, a vasárnapi, Budafok elleni mérkőzésen már kinevezett vezetőedzőként irányítja a csapatot” – írja hivatalos holnapján az ETO. A mai naptól hivatalosan is korábbi pályaedzőnk, Király József a WKW ETO FC Győr vezetőedzője, a vasárnapi, Budafok elleni mérkőzésen már kinevezett vezetőedzőként irányítja a csapatot” – írja hivatalos holnapján az ETO.

Király József játékosként maga is NB I-es futballista volt, megfordult többek között a Videoton, a Vasas, a Siófok, és a III. kerület csapatában is.

Vezetőedzőként az ETO előtt a Mosonmagyaróvárt irányította, amellyel feljutott az NB III-ból az NB II-be. A győrieknél először Bekő Balázs, majd Szentes Lázár, végül Mészöly Géza mellett látta el a pályaedzői teendőket.

„Király József munkáját Boros Lukács kapusedző, Szabó Ottó és Stark Péter pályaedzők, illetve Borbély Erik erőnléti edző segítik” – teszi hozzá az eto.hu.

A labdarúgó NB II-ben hét forduló után csak a 11. helyen áll az ETO FC Győr.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Soroksár SC 7 5 1 1 17–8 +9 16
2. Békéscsaba Előre 7 4 2 1 12–6 +6 14
3. ZTE FC 7 4 2 1 12–8 +4 14
4. Kaposvári Rákóczi FC 7 4 2 1 14–11 +3 14
5. Vasas FC 7 3 4 14–11 +3 13
6. Gyirmót FC Győr 7 4 3 13–7 +6 12
7. FC Csákvár 7 2 5 13–10 +3 11
8. Dorogi FC 7 3 1 3 11–10 +1 10
9. Balmazújváros 7 2 3 2 7–6 +1 9
10. Vác FC 7 2 3 2 5–8 –3 9
11. ETO FC Győr 7 2 2 3 11–10 +1 8
12. Budaörs 7 2 2 3 9–8 +1 8
13. Budafoki MTE 7 2 2 3 7–8 –1 8
14. Nyíregyháza Spartacus FC 7 1 4 2 7–10 –3 7
15. Mosonmagyaróvár 7 1 4 2 6–9 –3 7
16. Kazincbarcika 7 1 3 3 8–11 –3 6
17. Tiszakécske VSE 7 1 3 3 3–12 –9 6
18. BFC Siófok 7 1 2 4 6–11 –5 5
19. Monor 7 1 1 5 10–13 –3 4
20. Ceglédi VSE 7 4 3 5–13 –8 4

 

 

Legfrissebb hírek

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 órája

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
8 órája

Borbély Balázs: A szenvedély legalább olyan fontos, mint a taktika

Európa-konferencialiga
15 órája

Bódi, Varga és Lucas után újra Kazincbarcikáról igazolt a Tiszakécske

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:31

Ez sima volt! A Honvéd három góllal győzött a Videoton otthonában

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 21:53

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58
Ezek is érdekelhetik