NB III: alulmaradt az osztályozón, mégis feljuthat az SBTC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.19. 11:42
A Nógrád megyei I. osztályú bajnokságot megnyerő Salgótarjáni BTC labdarúgócsapata szombaton 4–3-as összesítéssel alulmaradt a Ménfőcsanakkal szemben az NB III-ba jutásért rendezett osztályozón, azonban szinte biztos, hogy a következő szezont mégis a harmadosztályban kezdheti meg.

A tarjániak rendelkeznek a legjobb százalékos mérleggel az osztályozón vesztes csapatok közül (a bajnokságban egy döntetlen mellett az összes bajnokijukat megnyerték, aztán az osztályozó visszavágóját is 1–0-s sikerrel abszolválták), így feltöltés esetén őket kéri majd fel először a Magyar Labdarúgó-szövetség a harmadosztályú szereplésre. Feltöltés pedig szinte biztosan lesz, hiszen az MTK második csapata már korábban jelezte, hogy nem indul az NB III következő kiírásában, sőt a kék-fehérek második számú együttese meg is szűnik.

A feltöltési szabályzat szerint egyébként először az osztályozókon vesztes, legjobb százalékos mérleggel rendelkező csapatot kéri fel a szövetség a szereplésre, utána pedig a legjobb NB III-as kiesőt, amely jelen esetben a Nyugati csoportban 13. helyen végző THSE-Szabadkikötő. A csepeliek előtt akkor nyílik meg a lehetőség a harmadosztályú szereplésre, ha az MTK II-n kívül egy másik, indulási joggal rendelkező klub sem vállalja az NB III-at.

Csatlós Tamás, az SBTC vezetőedzője érdekes helyzetbe került a Ménfőcsanak elleni osztályozó visszavágóján, hiszen tudta, hogy adott esetben az 1–0-s siker is feljutást érhet.

„Egyedi hangulatban, 1700 néző előtt fogadtuk a Győr-Moson-Sopron megyeieket, az egész város mellettünk volt – fejtegette a Nemzeti Sportnak a tréner, Csatlós Tamás. – Tarlósi Milán tizenegyesgóljával hamar vezetéshez jutottunk, a szünet után pedig tovább nyomtunk, három-négy nagyobb helyzetet dolgoztunk ki, de ezekből nem született újabb gól. Eközben pedig arra is figyelnünk kellett, hogy ne kockáztassunk, semmiképp ne kapjunk gólt, mivel tudtuk, hogy az 1–0-s siker is feljutást érhet. Az 1–0-s győzelemmel a megyei bajnokok összesített táblázatán a Hajdúböszörményt megelőzve az első helyen állunk, de ha csak ikszeltünk volna a Ménfőcsanakkal, akkor lecsúsztunk volna az élről. Az osztályozón tehát nem jött össze feljutás, de várjuk a felkérést, A szurkolók úgy ünnepeltek minket a meccs után, mint egy feljutó együttest.”

Legfrissebb hírek

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55

„A polgármester kivégzi a szolnoki labdarúgást” – közleményt adott ki az vármegyei bajnokságba süllyedt klub

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 15:33

Várhidi Péter és Vincze Ottó is munkába áll a harmadosztályú klubnál

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 16:18

NB III: rangadót nyert a Nagykanizsa a Ferencváros II ellen, sima gyirmóti siker Veszprémben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 19:04

NB III: a Monor a szegedi győzelme után vezeti a csoportját

Labdarúgó NB II
2025.09.20. 13:32

Harmadosztályú csapat kispadjára ült le a korábbi szövetségi kapitány

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 19:15

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42
Ezek is érdekelhetik