NB II: beroppant a halántékcsontja a védőnek – életmentő műtét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.12. 19:55
Súlyos sérülést szenvedett Koszó Balázs, a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr játékosa. A védő a Ceglédi VSE ellen 3–0-ra megnyert bajnoki 59. percében ütközött a ceglédiek kapusával, Mursits Rolanddal, akinek ökle – nem szándékosan – eltalálta a fejét.

A győriek beszámolója szerint az eset után az eszméletét vesztő Koszón életmentő műtétet kellett végrehajtani, mivel a kórházi vizsgálatok megállapították, hogy a halántékcsont beroppanásával és vérzéssel járó koponyasérülést szenvedett.

A győriek csapatorvosa, dr. Ágh László elmondta, hogy a műtét jól sikerült, és a játékos a körülményekhez képest jól van. Tudata tiszta, de minimum fél év kihagyás vár rá.A győriek beszámolója szerint az eset után az eszméletét vesztő Koszón életmentő műtétet kellett végrehajtani, mivel a kórházi vizsgálatok megállapították, hogy a halántékcsont beroppanásával és vérzéssel járó koponyasérülést szenvedett.

A győriek csapatorvosa, dr. Ágh László elmondta, hogy a műtét jól sikerült, és a játékos a körülményekhez képest jól van. Tudata tiszta, de minimum fél év kihagyás vár rá.

Legfrissebb hírek

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
11 órája

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
14 órája

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 21:46

Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 21:42

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

Albán csatárért tett ajánlatot az ETO FC – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:24

A Zólyombrézó vagy a Kassa indulhat a Kl-selejtezőben a DAC helyett?

Minden más foci
2025.07.02. 14:46

Megvan, hol folytatja az ETO FC Győrt elhagyó mali támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 20:20
Ezek is érdekelhetik