NB III: veszélyben a folytatás Salgótarjánban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.16. 21:20
Az U11-es csapat nem állt ki három Bozsik-tornára, ezért az MLSZ levont három pontot az NB III-ban szereplő STC Salgótarján felnőttcsapatától, amelynél kérdésessé vált a bajnokság folytatása is – tudta meg a Nemzeti Sport Online. A labdarúgóklubnál a pontlevonásnál jóval súlyosabb problémák is vannak.

Az NSO Balga Józseftől, az NB III Keleti csoportjának harmadik helyén álló STC Salgótarján technikai vezetőjétől megtudta azt is, hogy a felnőttcsapattól Zoran Kuntics vezetőedző távozása után az összes játékos elment, mivel az őszi szezont követően elmaradások voltak a költségtérítésekben.

Bár a csapat új edzője, Vitányi László segítségével megyei II-es, megyei I-es, illetve korábbi NB III-as labdarúgókból összeállt egy új keret, mégis bizonytalan, hogy a csapat folytatja-e a bajnokságot.

A főtulajdonos a jövőben már egyáltalán nem vagy jóval kisebb mértékben finanszírozza a működést – ez az egyik oka annak, hogy visszaléphet az NB III-tól az együttes.

A másik súlyos probléma, hogy a klub több utánpótláscsapata jelenleg is létszámhiányos, és ha a jövőben is előfordul, hogy nem tudnak kiállni tornákra, mérkőzésekre, akkor újabb pontokat vonhatnak le a felnőttektől.

A túlélés érdekében megoldásként szóba került a fúzió a BLSZ I. osztályában szereplő Pestszentimrei SK-val, de a felek elvetették a tervet.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Megvan, ki váltja Csábi Józsefet az NB III-as Pénzügyőr vezetőedzői posztján

Labdarúgó NB II
2025.10.10. 11:47

Edzőváltás Óbudán, Harmati és Czvitkovics is munka nélkül maradt

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 13:04

NB III: győzött a Nagykanizsa és a Gyula, a Gyirmót tíz forduló után is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 18:15

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05
Ezek is érdekelhetik