NB II: Paksról igazolt másodosztályú gólkirályt az ETO

Vágólapra másolva!
2018.01.30. 17:25
Az NB II-ben szereplő ETO FC Győr bejelentette, hogy szerződtette Daru Bencét a Pakstól. A 23 éves csatár egy évet tölt kölcsönben a győrieknél.

„Az elmúlt egy évem nem pont úgy sikerült, ahogy szerettem volna, volt néhány kisebb sérülésem, és úgy láttam, hogy a karrierem szempontjából most jobb egyet visszalépni, hogy aztán kettőt léphessek előre. Az ETO-nál minden feltétel adott a jó szerepléshez, patinás, neves klubról beszélünk, itt mindenki a maximumra törekszik. Örömmel csatlakoztam a csapathoz, és remélem, el fogjuk érni a közösen kitűzött célokat. Én mindent megteszek a lehető legjobb szereplés érdekében” – idézte Daru Bencét az ETO honlapja. Daru Bencét az ETO honlapja.

A csatár a Honvédban nevelkedett, majd 2014 nyarán a Siófokhoz ment kölcsönbe. 2015 februárjában Zalaegerszegre szerződött, ahol 22 góljával az NB II gólkirálya lett. A 2016–2017-es szezon téli szünetében került az NB I-es Pakshoz.

A győriekről az NSO megtudta, hogy Nagy Martinnal, Csizmadia Zoltánnal és Boszorád Martinnal már az őszi szezon közben szerződést bontottak. Boszorád az osztrák ASV Nickelsdorfnál, Csizmadia Ajkán folytatja.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Fejes András (Videoton, szabadon igazolhatóként), Simon András (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Jelena Richárd (Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Laczkó Zsolt (szerződést bontott, szabadon igazolható, Vasas – próbajáték, legutóbb kölcsönben Bp. Honvéd)
Kölcsönbe távozók: Daru Bence (ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Sikerült a bravúr, az ETO megfordította otthon a párharcot, és kiejtette az AIK-t!

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 21:00

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01
Ezek is érdekelhetik