NB II: a Puskás Akadémiától távozó rutinos védő Cegléden

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.12. 16:57
A labdarúgó NB II-ben szereplő Cegléd a hivatalos honlapján közölte, hogy leigazolta Heffler Tibort. A 30 éves védő legutóbb a Puskás Akadémia játékosa volt, szabadon igazolhatóként érkezett új klubjához.

Heffler Tibor a Paks színeiben mutatkozott be a felnőttek között, majd az ott töltött kilenc év után 2014-ben a Videotonhoz igazolt. A fehérvári két szezonja után a legutóbbi során a Puskás Akadémia játékosa volt, a jelenlegi idényben azonban Pintér Attila vezetőedző jelezte, hogy nem számít már rá, így szabadon igazolhatóvá vált – írja a ceglédi klubhonlap.

A rutinos védő több mint 200 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, 2014 nyarán pedig szerepelhetett a magyar válogatottban is.

A Cegléd 12 forduló után a 10. helyen áll a tabellán a húszcsapatos másodosztályban. Az együttes a hétvégén a Szolnokhoz látogat.

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
13 órája

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:30

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:39

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Lukács Dániel a góljánál nem gondolt semmire, a gólpasszánál eksztázist érzett

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:43

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06
Ezek is érdekelhetik