NB II: U20-as vb-bronzérmest igazolt az ETO az élvonalból

Vágólapra másolva!
2017.07.21. 17:42
A legutóbb az élvonalbeli Vasasban futballozó Debreceni András az NB II-be feljutó ETO FC Győrben folytatja a pályafutását – tudtuk meg a győriek hivatalos honlapjáról.

Debreceni András 177 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, volt korosztályos és felnőtt válogatott, tagja volt a 2009-es U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző csapatnak.

Vajda Patrik sajnálatos sérülése miatt volt szükség az ETO védelmének megerősítésére, az 1989-es születésű, 191 cm magas Debreceni szerződtetésére.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők
:
Debreceni András (Vasas), Erdélyi László (Soproni VSE), Vajda Patrik (szlovákiai, Podbrezová – Szlovákia), Nagy Martin (szlovákiai, Ruzomberok – Szlovákia), Boszorád Martin (szlovákiai, Zlaté Moravce – Szlovákia), Rokszin Ádám (Szolnok), Bagi István (Békéscsaba), Szatmári Zoltán (Komárom), Szatmári Lóránd (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bata Csongor (Budaörs), Földes Milán (Szigetszentmiklós), Horváth Dániel (Kozármisleny), Lázár Zsolt (Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek: Farkas Dániel, Gyurákovics Erik, Kovács Krisztián, Kiliti Róbert, Ködmön Zoltán, Németh Bence, Pálfi Donát, Zeke Márió
Távozók: Graszl Károly (Ajka), Kunsági Roland (szabadon igazolható), Medgyes Sinan (Budaörs), Mocsi Attila (Videoton), Varga Róbert (?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Rácz Ferenc (Mezőkövesd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Egyértelműen változtatásokra van szükség

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 21:35

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Robbie Keane: Elfogadhatatlan, hogy a második félidőben négy perc alatt kaptunk két gólt, de…

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 07:59

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Sorsdöntő napok előtt az FTC: az ETO ellen a két hazai trófea a tét

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 06:50
Ezek is érdekelhetik