NB III: a korábbi Loki-kedvenc egy osztállyal feljebb lőtte övéit

Vágólapra másolva!
2017.06.17. 20:25
Az Iváncsa és a Tiszakécske kettős győzelemmel jutott fel a labdarúgó NB III-ba, és az első felvonásban szerzett előny a Makónak, valamint a DEAC-nak is elég volt ahhoz, hogy ünnepelhessen a megyei bajnokok osztályozójának szombati visszavágói után. A debreceniek szombati gólját a korábbi Loki-kedvenc, a 44. életévében járó Kerekes Zsombor szerezte.

Mint korábban beszámoltunk róla, az MLSZ-ben tartott sorsolás eredményeképpen hat csapat – THSE-Szabadkikötő (Budapest), Füzesgyarmat (Békés), Gyöngyös (Heves), Tiszafüred (Jász-Nagykun-Szolnok), Vecsési FC (Pest), Pápai Perutz FC (Veszprém) – osztályozó nélkül jutott fel a harmadik vonalba. THSE-Szabadkikötő (Budapest), Füzesgyarmat (Békés), Gyöngyös (Heves), Tiszafüred (Jász-Nagykun-Szolnok), Vecsési FC (Pest), Pápai Perutz FC (Veszprém) – osztályozó nélkül jutott fel a harmadik vonalba.

OSZTÁLYOZÓ AZ NB III-BA JUTÁSÉRT
VISSZAVÁGÓK

Iváncsa (Fejér)–Balatonlelle (Somogy) 2–1 (Balogh L. 2., 17., ill. Böjte 88.)
Feljutott:
az Iváncsa, kettős győzelemmel (7–2)
Debreceni EAC (Hajdú-Bihar)–Körmend (Vas) 1–1
(Kerekes Zs. 51., ill. Simonka 80. – öngól)
Feljutott: a DEAC, 2–1-es összesítéssel
UFC Nagykanizsa (Zala)–Makó (Csongrád) 2–0
(Nagy G. 12., 39.)
Feljutott: a Makó, 4–3-as összesítéssel
Balassagyarmat (Nógrád)–Duna Aszfalt Tiszakécske (Bács-Kiskun) 0–1
(Székely 14.)
Feljutott:
a Tiszakécske, kettős győzelemmel (2–0)

Legfrissebb hírek

Tévedésből rossz csapatban játszott, de megfelelt a teszten a próbázó labdarúgó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:03

Erste Liga: hosszabbított KHL-bajnokával a DEAC

Jégkorong
Tegnap, 10:03

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Erste Liga: marad a DEAC-nál az alapszakasz passzkirálya

Jégkorong
2025.07.16. 14:02

Elkészült az NB III négy csoportjának párosítása

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:31

Férfi kosárlabda NB I: a svéd bajnokság legjobbja Debrecenben folytatja pályafutását

Kosárlabda
2025.07.14. 15:53

„Pécsi a szívünk” – új klubhimnusza van a PMFC-nek

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 11:44

Tiszakécskén áll össze a Barcikát az NB I-be juttató debreceni trió – NB II-es felvezetés, 1. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.11. 14:29
Ezek is érdekelhetik