NB II: a Haladástól és Budaörsről igazolt támadót a Szpari

Vágólapra másolva!
2017.06.14. 07:04
Megvan a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus első két nyári szerzeménye, a klub szerződést kötött Gajdos Zsolttal és Papp Mátéval – számolt be róla az egyesület Facebook-oldala.

Gajdos Zsolt a Haladástól érkezett a Szparihoz, a 24 éves támadó korábban Szolnokon, Csákváron, Békéscsabán, a Puskás Akadémiában és a Videotonban is szerepelt.

„Nagyban befolyásolta döntésemet az a célkitűzés, melyet az új szakmai stáb felvázolt. Remélem, sikerül olyan keretet összeállítani, mely alkalmas lesz arra, hogy ezt a tervet megvalósítsa” – mondta a támadó.

A 27 éves Papp Máté Budaörsről igazolt a Nyíregyházához. A támadó több poszton bevethető, így szélső középpályásként is használható. Pályafutása során futballozott a Ferencvárosban és Siófokon is, és tagja volt több korosztályos válogatottnak.

„Szeretnék folyamatosan játszani és a csapattal az élvonalba jutni. A Nyíregyháza nagy múlttal rendelkező klub, örömmel jöttem ide” – mondta Papp.

Mindkét játékossal két évre szóló szerződést kötött a Nyíregyháza Spartacus.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Gajdos Zsolt (Haladás, szabadon igazolhatóként), Papp Máté (Budaörs)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Jova Levente (FTC, legutóbb soroksári kölcsönben), Silye Erik (FTC, legutóbb soroksári kölcsönben)
Távozók: Dvorschák Gábor (lejár a szerződése), Pálinkás Gergő (lejár a szerződése), Perger Bence (lejár a szerződése), Törtei Tamás (visszavonul)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Harsányi Zoltán, Máté Péter, Tamási Zsolt, Tisza Tibor, Úr László, Vámos Márk

Legfrissebb hírek

NB I: Alaxai Áron nagy álma a válogatottság, igyekszik úgy futballozni, hogy felfigyeljenek rá

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 09:38

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Tímár Krisztián: Aki felmegy a pályára, úgyis nyerni akar

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 09:14

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08
Ezek is érdekelhetik