NB III: Varga Attila lett a Hatvan új vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.01. 09:03
A labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő FC Hatvan kedden bemutatta új vezetőedzőjét, Varga Attilát – számolt be róla a heol.hu.

Mint ismert, a 2014 nyara óta a hatvaniakat irányító, játékosként négyszeres magyar válogatott Híres Gábortól a klub „a kiábrándító bajnoki szereplés” miatt néhány napja megvonta a bizalmat, és a vezetőség menesztette posztjáról.

A Híres Gábor, Nagy Gábor páros a hírek szerint nem távozik az egyesülettől, az utánpótlásnál folytatja tevékenységét.

Az edzőkeresés nem tartott sokáig, a hatvani klub kedden már sajtótájékoztatót tartott, melynek keretében bemutatta a csapat új vezetőedzőjét, Varga Attilát.

„Nem akarom hallani egyetlen játékostól sem, hogy bent szeretnénk maradni az NB III-ban, csak azt mondhatják, meglesz a bennmaradás. Nem nézzük a tabellát, kellő motivációval, önbizalommal és harci szellemmel megőrizzük az NB III-as tagságunkat” – idézi a heol.hu Varga Attilát.

A Hatvan 20 fordulót követően 21 ponttal, az utolsó előtti, 17. helyen áll, – csupán az eddig egy egységet gyűjtő Újpest II-t megelőzve –, ám a 13. helyezett BKV Előrétől csak három pont a lemaradása.

 

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
20 órája

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
23 órája

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:42

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 18:20

Dorogon Tischler Patrik repíti előre a csapatot

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:04

„Azt mondta, kitesz engem a temetőbe” – Simon Attila szerint sportszerűtlen volt a bedobásból szerzett gól

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 11:34

NB III: az ollózós gól sem segített, hatot kapott Győrben az Újpest

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 23:02

NB III: hihetetlen gól bedobásból, pedig sportszerűségnek indult – videó

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 14:39
Ezek is érdekelhetik