NB II: a Dorog szerződtetné a DVTK-től távozó hátvédet

Vágólapra másolva!
2017.01.27. 11:45
A labdarúgó NB II-ben szereplő Dorog szívesen szerződtetné a DVTK-tól tegnap távozó Németh Milánt – értesült a Nemzeti Sport Online.

Mint arról korábban beszámoltunk, Németh Milán két és fél év után tegnap távozott a DVTK-tól és szabadon igazolható labdarúgóként kereshet magának új csapatot. Úgy tudjuk, a védő egyből felkeltette az NB II-es Dorog érdeklődését, amely szívesen szerződtetné a játékost.Mint arról korábban beszámoltunk, Németh Milán két és fél év után tegnap távozott a DVTK-tól és szabadon igazolható labdarúgóként kereshet magának új csapatot. Úgy tudjuk, a védő egyből felkeltette az NB II-es Dorog érdeklődését, amely szívesen szerződtetné a játékost.

Németh 2014 nyarán került a Diósgyőrhöz, amelyben első meccsén a Liteksz Lovecs elleni Európa-liga-mérkőzésen góllal debütált. A 28 éves balhátvéd 30 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt a DVTK játékosaként, ebben a szezonban az NB I-ben hat bajnokin lépett pályára.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DOROGNÁL
Érkezők:
Simon Attila(szabadon igazolható, legutóbb Gyirmót)
Kölcsönbe érkezők:Demjén Patrik(MTK)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Ungvári Máté, Izsó Bence, Farkas Ákos
Kiszemeltek: Németh Milán(DVTK, szabadon igazolható)
Távozók: Csák Zoltán, Szemerédi Norbert(Szeged 2011)
Kölcsönbe távozók: Fürjes Ádám(Ceglédi VSE), Nagyházi Dávid
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:Kovács István
Legfrissebb hírek

NB III: a Bicskét is legyőzte a Dorog, és továbbra is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 23:09

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A Vasastól hozott el játékost a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:20

ZTE: 19 éves moldovai tehetséget is beajánlottak a piaci hajrában – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:37
Ezek is érdekelhetik