NB III: mindössze egy játékos maradt Tatabányán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.13. 13:42
Mindössze egyetlen játékosa maradt a tavaszi keretből a labdarúgó NB III-ban szereplő Tatabányának, de a klubnál nem aggódnak, és Várhidi Péter vezetőedző szerint a jelenlegi egyfős keretet hamarosan feltöltik – számolt be róla a kemma.hu.

Várhidi Péter a megyei portálnak elmondta, hogy nem aggódnak, a klubvezetőség folyamatosan tárgyal a kiszemeltekkel, és reméli, hogy anyagi problémáktól mentesen, nyugodtan futballozhatnak az új szezonban.

„Jelenleg egy játékosunk van, Rigó Gábor, de a vezetőség folyamatosan tárgyal a kiszemeltekkel – mondta Várhidi Péter a megyei portálnak. – Az igazolásokra készen áll a koncepció, rövid időn belül legalább tíz-tizenkét játékost szerződtetnénk. Az NB III-as nevezési határidő június huszadika, és ígéretet kaptunk arra, hogy minden körülmény biztosított lesz az induláshoz. Olyan információkat kaptam, hogy nyugodtan futballozhatjuk végig a szezont, és egyértelműen a feljutás lesz a célunk.”

Várhidi hozzátette, hogy a következő szezonban is a Tatabánya FC kötelékéhez tartozik.

„Az előttünk álló idényt még mindenképpen »bevállalom« itt. Azt, hogy ezt milyen minőségben teszem meg, a tulajdonos dönti el.”

Legfrissebb hírek

Az NB II kiesőjétől érkezett játékos Kecskemétre

Labdarúgó NB II
3 órája

Kisvárda: Zalaegerszegről is érkezik játékos – több bejelentés várható

Labdarúgó NB I
5 órája

Kisvárda: szerződést hosszabbított a csapatkapitány

Labdarúgó NB I
6 órája

Robbie Keane két játékost is a Fradiba hozna volt csapatától – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

DVSC: nyolc játékostól elköszöntek, bár az egyikük még visszatérhet

Labdarúgó NB I
11 órája

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:41

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:01

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:50
Ezek is érdekelhetik