NB II: simán nyert a már bajnok Gyirmót, 3–1 a Szolnok ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.22. 21:57
A labdarúgó NB II 28. fordulójának záró mérkőzésén a bajnoki címét már bebiztosító Gyirmót 3–1-re legyőzte a Szolnokot.

A bajnokcsapat már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, miután háromgólos előnyt szerzett. Somogyi Csabának két precíz, a hosszúban kikötő lövés (a két Simon volt a „tettes”) után kellett maga mögé nyúlnia, Balogh Béla pedig szép fejest küldött a vendégek kapujába.

Urbin Péter találata nem osztott, nem szorzott, a Szolnok a szépítés után már csak egy meg nem adott gólig jutott el.

NB II
28. FORDULÓ

GYIRMÓT FC GYŐR–SZOLNOKI MÁV 3–1 (3–0)
Győr-Gyirmót, 1300 néző. Vezette: Szilasi Szabolcs (Becséri Gergely, Takács Gábor)
GYIRMÓT: Sebők Zs. – Bori, Szekeres A., Balogh B., Völgyi – Horváth A., Madarász (Gyurján B., 67.) – Vass P. (Lázár P., 85.), Paku, Simon Attila (Beliczky, 76.) – Simon András. Vezetőedző: Bene Ferenc
SZOLNOK: Somogyi Cs. – Villám, Papp Sz., Vermes, Fritz – Nagy I., Zsdrál (Zvara, 61.) – Gajdos, Balajti, Lengyel B. (Tóth P., 85.) – Lőrinczy (Urbin, a szünetben). Vezetőedző: Csábi József
Gólszerző: Simon András (1–0) a 20., Balogh B. (2–0) a 39., Simon Attila (3–0) a 40., Urbin (3–1) a 66. percben
MESTERMÉRLEG
Bene Ferenc:
– Közönségszórakoztató, jó játékkal, bajnokcsapathoz méltóan futballoztunk. Az első játékrészben sok korszerű és gyors támadásunk volt, ezekkel eldöntöttük a mérkőzést. Szünet után visszavett a csapatom, ekkor a Szolnoknak is voltak helyzetei, de így is több gól benne maradt a támadóinkban a helyzetek alapján.
Csábi József: – Az első fél órában asszisztáltunk a bajnok játékához, nagy hátrányba kerültünk, amely nem volt ránk korábban jellemző.

AZ ÁLLÁS
1. Gyirmót FC Győr 28 19 5 4 51–23 +28 62
2. Mezőkövesd Zsóry FC 28 15 6 7 37–25 +12 51
3. ZTE FC 28 15 4 9 48–29 +19 49
4. Aqvital FC Csákvár 28 15 3 10 54–45 +9 48
5. Kisvárda 28 13 7 8 56–34 +22 46
6. Balmazújváros 28 13 6 9 39–38 +1 45
7. Soroksár SC 28 12 8 8 42–26 +16 44
8. BFC Siófok 28 11 5 12 32–40 –8 38
9. Budaörs 28 11 4 13 37–43 –6 37
10. Szeged 2011 28 10 6 12 35–39 –4 36
11. Soproni VSE-GYSEV 28 9 6 13 36–35 +1 33
12. Vác FC 28 9 3 16 28–48 –20 30
13. Szolnoki MÁV FC 28 7 9 12 32–38 –6 30
14. Dunaújváros PASE 28 6 9 13 32–54 –22 27
15. Szigetszentmiklósi TK 28 6 9 13 31–54 –23 27
16. FC Ajka 28 4 8 16 23–42 –19 20

 

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Az Ajkának a kihagyott tizenegyes is belefért, a Gyirmót esett ki a másodosztályból

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 18:50

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

NB I, NB II: bajnoki cím, kiesés, feljutás – nyolc év után dönt újra az utolsó forduló

Labdarúgó NB I
2025.05.19. 15:21

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55

Ugrai két perc alatt duplázott, a Gyirmót mégis kieső helyre csúszott vissza

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:52

Bajnok a Kisvárda, kiesett a Tatabánya, a Vasas nyögvenyelősen nyert – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.11. 20:56

Három góllal kikapott a Gyirmóttól, így kiesett a Tatabánya a másodosztályból

Labdarúgó NB II
2025.05.11. 20:53
Ezek is érdekelhetik