NB III: sok góllal nyert az ETO és a Szpari, Szűcsék taroltak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.27. 16:27
A Keleti csoportot vezető Nyíregyháza hazai pályán 3–0-ra megverte a Nyírbátort, az ETO FC Győr idegenben kiütötte (4–0) a Csepelt a labdarúgó NB III 20. fordulójának szombati játéknapján, míg a Középcsoport rangadóján a Komló 2–1-re legyőzte a Dunaharasztit. A legfölényesebb győzelmet a korábbi válogatott kapussal, Szűcs Lajossal felálló Rákosmente aratta (6–0).

NYUGATI CSOPORTNYUGATI CSOPORT

Egy gyors akcióból Szabó Zsolt már a 8. percben megszerezte a vezetést az ETO-nak, aztán a második félidőben újabb gólokat eredményezett a fölény. Az 53. percben Szabó Zsolt büntetőből mattolta az addig többször nagyot védő Botlik Dánielt, majd Szabó Bence és Köles János is betalált a Csepel fordulókon át bevehetetlen kapujába.

A győriek továbbra is a harmadik helyen állnak, de „előzési távolságban” liheg a nyakukba az eggyel kevesebb mérkőzést játszó Mosonmagyaróvár, amely szombaton szintén nagy különbségű győzelmet aratott. Gól nélküli első félidőt követően Laki Balázs és Magasföldi József duplájával győztek a három forduló óta nyerésben lévő mosoniak a vereségei többségét hazai pályán elszenvedő Diósd otthonában.

A Dorog továbbra is nyeretlen tavasszal, miután Sitku Illés gólját a BKV Előre megválaszolta Csepregi Tamás révén a második félidőben.

Kenesei Krisztiánnal a soraiban először nyert bajnokit a III. kerületi TVE – a győzelem Kis Balázs és Szűcs László góljaival született meg Balatonfüreden.

KELETI CSOPORT

A Nyíregyháza hamar fölénybe került a nyírbátoriak ellen, kapufája is volt, és a 32. percben Harsányi Zoltán fejesével meg is szerezte a vezetést. A többet támadó Szpari az utolsó 25 percre emberelőnybe került, és fölényét újabb gólokkal nyomatékosította: a végjátékban előbb Harsányi fejelt még egy gólt, majd Rezes László belőtte a harmadikat is.

A Szpari növelte előnyét a tabellán, mivel üldözője, a Cegléd csak egy pontot szerzett a Kazincbarcika elleni rangadón. A Hatvan érvényesítette a papírformát a Tiszaújváros ellen, a REAC fontos három pontot tartott otthon a Tállya ellen, míg az RKSK Király Botond mesterhármasára építve kiütötte a Felsőtárkányt.

KÖZÉPCSOPORT

A Komló a csoport góllövőlistáját holtversenyben vezető Bata Csongor (14) korai góljával szerzett vezetést, ám Ablonczy Gerjén révén gyorsan egyenlített a Dunaharaszti. A hazaiak győztes találata a 88. percben született, Berdó Valentin szerezte.

Győzelmével a Komló utolérte a tabella harmadik helyén álló SZEOL-t, amely meglepetésre hazai pályán kikapott a Szentlőrinctől. A vendégek kétszer vezettek, és Horváth Péter 75. percbeli gólja győzelmet ért nekik.

A Pénzügyőr Luczek Dávid 92. percbeli góljával gyűrte le a sereghajtó Szekszárdot, míg Bozsik Viktor a 91. percben mentett pontot a Dabasnak Bölcskén.

LABDARÚGÓ NB III, 20. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

KELETI CSOPORT
Rákosmente KSK–Felsőtárkány 6–0
Hatvan–Tiszaújváros 3–0
Kazincbarcika–Ceglédi VSE 0–0
Nyíregyháza Spartacus–Nyírbátor 3–0
REAC–Tállya 2–1

TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Budafoki MTE-Újbuda–ESMTK 0–0
Pénzügyőr–Szekszárd 1–0
Monor–Hódmezővásárhely 0–0
Komlói Bányász–Dunaharaszti MTK 2–1
Bölcske–FC Dabas 1–1
SZEOL–Szentlőrinc 1–2

TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
Dorog–BKV Előre 1–1
Csepel–ETO FC Győr 0–4
Balatonfüred–III. Ker. TVE 1–2
Diósd–Mosonmagyaróvár 0–4

TABELLA ITT!

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
12 órája

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
16 órája

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:42

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Sikerült a bravúr, az ETO megfordította otthon a párharcot, és kiejtette az AIK-t!

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 21:00

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 18:20

Dorogon Tischler Patrik repíti előre a csapatot

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:04

„Azt mondta, kitesz engem a temetőbe” – Simon Attila szerint sportszerűtlen volt a bedobásból szerzett gól

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 11:34
Ezek is érdekelhetik