NB II: a Honvédtól érkezett kapus a Szigetszentmiklóshoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.14. 15:00
A Budapest Honvéd NB I-es labdarúgócsapata tavaszra kölcsönadta a másodosztályú Szigetszentmiklósnak Vajda Dánielt – adta hírül a Pest megyei klub honlapja.

A szigetszentmiklósi nevelésű kapus csütörtökön csatlakozott is a kerethez. Vajda Dániel 2007-ben kezdett el futballozni a Pest megyeieknél, majd 2011-ben igazolt át a Budapest Honvédhoz.

Az ország akkor ismerhette meg a nevét, amikor a tavaly tavaszi Puskás-Suzuki kupán őt választották meg a torna legjobb kapusának – a spanyol Real Madrid elleni fináléban több bravúrt is bemutatott.

Vajda korábban tagja volt az U17-es és az U18-as válogatott keretének is. Szerepelt a Honvéd NB III-as csapatában és több alkalommal bekerült az NB I-es keretbe is.

„Fejlődni szeretnék, nem pihenni, hanem védeni jöttem Szigetszentmiklósra – mondta a klub honlapjának Vajda Dániel. – Tudom, hogy a keret három kapusa közül én vagyok a legfiatalabb, de akkor is szeretném kiharcolni a helyem a kezdőben. Borsos Vilmos kapusedzőt jól ismerem, hiszen fiatalabb koromban nagyon sokat edzettem vele. Köszönöm a Honvédnak, hogy elengedtek erre a fél évre, szeretném bizonyítani a tudásomat.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ SZTK-ERIMÁNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: Vajda Dániel
(Bp. Honvéd)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Besztercei Attila
(FC Ajka, szabadon igazolható), Horváth Péter (ZTE), Kokenszky Norbert (Diósd – próbajáték), Koronczi Bence (Kisvárda – próbajáték), Megyeri Gábor (Dorog – próbajáték), Pump Szabolcs (Mosonmagyaróvár – próbajáték)
Távozók: Domokos Bálint, Illés Gyula (Nyírbátor), Kollega Krisztián, Póti Krisztián
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:Sváb Dániel (Bp. Honvéd)

Legfrissebb hírek

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
15 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik