NB II: Azt hittem, hogy nekem már nem tudnak újat mondani – Szűcs L.

Vágólapra másolva!
2015.12.07. 11:47
B-licences edzői tanfolyamra jár Szűcs Lajos, az NB II-ben szereplő Dunaújváros PASE 42 éves labdarúgója. A rutinos kapus azt gondolta, hogy miután életének döntő részét a labdarúgópályákon töltötte, már semmi újjal nem tudnak számára szolgálni. A még élvonalbeli álmokat is szövögető Szűcs bevallotta, tévedett.

„Már a jövőre gondolva B-licences edzői tanfolyamra jártok, ahol sokat tanulok. Ahhoz képest, hogy azt hittem, nekem már nem tudnak újat mondani, hiszen életem négyötödét a labdarúgópályákon töltöttem, pozitív meglepetésben volt részem. Sok újdonságot hallok” – mondta a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában Szűcs Lajos, akit motivál még, hogy újra az élvonalban védjen.

„A nyáron volt élvonalbeli lehetőségem is, de nem jött össze. Viszont érzek még magamban erőt ahhoz, hogy ismét az első osztályban játsszak. Jelenleg 486 NB I-es mérkőzésnél tartok, jó lenne elérni az ötszázat. Akár a dunaújvárosiakkal is, hiszen erősebb a csapat annál, mint ahol pillanatnyilag áll a tabellán.”

A dunaújvárosiakkal kapcsolatban a napokban elterjedt az a hír, miszerint négy hónapja nem kaptak fizetést. A klub részéről Sallói István klubigazgató azt a tájékoztatást adta, hogy valóban akadnak nehézségeik, de tagadta, hogy azok ilyen mértékűek lennének. Szűcs Lajos annyit tett hozzá: kisebb csúszások vannak a klubnál.

A háromszoros magyar válogatott kapusnak a nemzeti együttesnél nincsenek különösebb céljai, csupán aktív szurkolóként vette ki a részét a számára is örömet jelentő sikeres Eb-kvalifikációból. Szűcs Lajos a kontinensbajnokságon is Király Gáborral a kapuban kezdene.

„Bízom abban, hogy az Eb-n is Király Gábor véd majd, hiszen óriási nemzetközi rutinja van, és a Norvégia elleni pótselejtezőn bizonyította, jó formában van, lehet rá számítani. De kapusposzton mindig jól álltunk, nincs ez másként most sem, Bogdán Ádám és Dibusz Dénes is bármikor nyugodt szívvel bevethető.”

Szűcs Lajos, akit motivál még, hogy újra az élvonalban védjen.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Paks négygólos vereséggel zárta az edzőtábort

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 22:40

Felkészülés: magabiztos MTK-győzelem a Csíkszereda ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 13:09

Jobb később, mint soha! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Megvan, hol folytatja az ETO FC Győrt elhagyó mali támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 20:20

Nyíregyháza: a szlovén csatárnak új klubot keres a menedzsmentje, nem utazott el a csapattal – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 16:27

Ratatics Péter: A következő idényben a dobogó a cél Újpesten

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 22:02

Idényzáró légióskörkép: Szoboszlai több mutatóban az élen, de nem ő töltötte a legtöbb időt a pályán

Légiósok
2025.06.25. 16:46

A spanyol élvonalba szerződött a DVSC egyik legjobbja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.24. 22:55
Ezek is érdekelhetik