NB II: Devecseri egy évig kölcsönben Mezőkövesden

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.25. 17:31
A Szombathelyi Haladás válogatott labdarúgója, Devecseri Szilárd a másodosztályú Mezőkövesd Zsórynál folytatja pályafutását. Ezt a mezokovesdzsory.hu adta hírül.

A nemzeti együttesben három alkalommal pályára lépő, 25 éves belső védő holnap kapcsolódik be a mezőkövesdi együttes munkájába. Az érintett felek megállapodása szerint a játékos egy évre kölcsönbe érkezett új állomáshelyére.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Bajzát Péter (Nyíregyháza, kölcsön után végleg), Devecseri Szilárd (Haladás, egy évre kölcsönbe), Heffler Norbert (PMFC – szabadon igazolható), Nagy József (PMFC – szabadon igazolható), Polényi Gábor (Vasas – szabadon igazolható), Rácz Ferenc (PMFC – szabadon igazolható), Ribánszky László (szlovákiai, Nové Zámky – Szlovákia, szabadon igazolható), Tamási Zsolt (Paks), Tóth László (Puskás Akadémia), Vasas Gergő (Kisvárda)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Harsányi Zoltán (Puskás Akadémia), Fótyik Dominik (szlovák-magyar, Kecskeméti TE), Szalai Vilmos (DVTK)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Távozók: Balajti Ádám (Szolnoki MÁV), Balogh Balázs (Vác), Búrány Zoltán (Szolnoki MÁV), Hegedűs Csaba (Vác), Lukács Rajmund (Nagyvárad/Bihor Oradea – Románia), Menyhárt Ádám, Sváb Dániel, Stanislav Velicky (szlovák)
Kölcsönbe távozók: Baracskai Roland (Sopron), Herceg Péter (Felsőtárkány)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gengeliczki Gergő (Nyíregyháza), Kulcsár Kornél (Haladás, onnan Kisvárda), Kunsági Roland (FTC), Medgyes Zoltán (Haladás), ifj. Nyilas Elek (Soroksár)

Távozhatnak: Szalai Vilmos

 

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
14 órája

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
15 órája

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
17 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35
Ezek is érdekelhetik