NB III: edzésben a Szpari, több mint húsz játékossal tárgyalnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.24. 13:57
Megkezdte a felkészülést a következő szezonra a labdarúgó NB I-től licencproblémák miatt búcsúzó Nyíregyháza Spartacus, amely az előttünk álló idényben az NB III-ban szerepel. Mátyus János vezetőedző a klub hivatalos honlapjának elmondta, a Szpari kerete még korántsem végleges, több mint húsz játékossal állnak tárgyalásban.

„Megemészthetetlen a döntés, de ha csak erről beszélnénk, akkor zsákutcába jutnánk. A harmadosztályra készülünk, de első osztályú szinten fogunk dolgozni, az edzésmunka is ennek megfelelő lesz. Jó felkészülés után eredményes bajnokságot várok, feljutással. Ami a keretet illeti, le a kalappal a maradó játékosok előtt, de megértem azokat is, akik elmentek, hiszen óriási különbség van a két osztály megítélése között. Kilenc labdarúgó maradt, és több mint húsz játékossal vagyunk tárgyalásban, négy-öt érkezőre számítok, és velünk készülnek a fiatalok is” – mondta a nyiregyhazaspartacus.hu-nak Mátyus János vezetőedző.Mátyus János vezetőedző.

Mint beszámoltunk róla, Zoran Kosztics és Igor Zofcák is a Szparival kezdte a munkát. A klub vezetősége örül annak, hogy sokan a harmadosztály ellenére is kitartanak a csapat mellett.

„Rezes László az első tárgyalás alkalmával azonnal jelezte, maradni szeretne. Súlyos sérüléssel bajlódott, ezért nem állhatott a csapat rendelkezésére, úgy érzi, tartozik ennyivel a klubnak. De említhetném Törtei Tamást, Pákolicz Dávidot, vagy mind a kilenc labdarúgót, aki velünk folytatja. Nem tagadom, ebben a helyzetben ez okozott számunkra némi örömöt. Ami a keretet illeti, nem kapkodunk, vannak ígéretes tárgyalásaink, de sokan még kivárnak. Az elmúlt hetek azzal teltek, hogy a régi játékosokkal kellett egyeztetni, a távozókkal szerződést bontani, vagy a maradókkal hosszabbítani. A jövő héten viszont már lehetnek új labdarúgók” – mondta Brekk János szakmai igazgató.

A klub honlapján megjelent hírből kiderül, a jövőben Szabó Attila felel a kapusok felkészítéséért.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Megvan, ki váltja Csábi Józsefet az NB III-as Pénzügyőr vezetőedzői posztján

Labdarúgó NB II
2025.10.10. 11:47

Edzőváltás Óbudán, Harmati és Czvitkovics is munka nélkül maradt

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 13:04
Ezek is érdekelhetik