NB II: visszatérhet a korábbi kedvenc a Váchoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.30. 17:35
Az új edző, Sisa Tibor irányításával, harminc játékossal június 22-én megkezdte a felkészülést a Vác FC az NB II-es idényre – a keretben egyelőre egy biztos változás van, Greff Ádám visszavonul, míg a váci szurkolók korábbi kedvence, Hajdú Norbert visszatérhet a piros-kékekhez.

Majd' két évvel ezelőtt a megyei első osztályban kezdte új életét a Vác FC, mégpedig azzal a céllal, hogy két év alatt visszajusson oda, ahonnan távoznia kellett. Ebben segített a csapat egykori sikeredzője, a korábbi szövetségi kapitány, Csank János, akinek szakmai irányítása mellett 1994-ben bajnok lett a klub.

A mesterrel a megyei bajnokság megnyerése után az NB III Középcsoportjában is sikerült az első helyen végezni, s noha a vezetőség továbbra is vele képzelte el a jövőt, néhány hete Zalaegerszegre szerződött, helyére a szintúgy váci szakmai múlttal is rendelkező Sisa Tibor érkezett.

Az ügyvezető igazgató, Orbán Levente a Nemzeti Sport érdeklődésére elmondta, harminc játékos készül a bajnoki rajtra. A keretben egy biztos változás már van, Greff Ádám nem vállalta a másodosztályt és valószínűleg visszavonul.

A rutinosabb futballisták közül Rusvay Gergely már közölte, még egy évet játszik, és a többiekkel is közel a megegyezés. Az MLSZ szabályaihoz igazodva a váciak nem készülnek légiósokat szerződtetni, ennek megfelelően igyekeznek olyan labdarúgókat igazolni, akik kötődnek a városhoz, a klubhoz – így készülhet a csapattal a korábbi váci kedvenc, Hajdú Norbert, aki az elmúlt fél évben nem futballozott sehol.

A Magyar Labdarúgó-szövetség illetékesei már jártak a stadionban, egyeztettek a város vezetőivel azokról a kisebb, szükséges felújításokról, amelyek elengedhetetlenek a másodosztályú szerepléshez, így az NB II-es rajtra, augusztus elejére minden készen áll majd.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VÁCNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Hajdú Norbert (szabadon igazolható), Pölöskei Péter (RKSK)
Távozók: Greff Ádám (befejezte pályafutását)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Pölöskei Péter (RKSK)
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12
Ezek is érdekelhetik