NB II: Benczés a Mezőkövesd új vezetőedzője – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.04. 17:32
A labdarúgó NB II-ben szereplő Mezőkövesd-Zsóry hivatalos honlapján adta hírül, hogy június ötödikétől Benczés Miklós irányítja a csapatot.

Mint arról a Nemzeti Sport Online elsőként beszámolt, Benczés Miklós felállt a Puskás Akadémia kispadjáról és Mezőkövesdre szerződött. Benczés Miklós felállt a Puskás Akadémia kispadjáról és Mezőkövesdre szerződött.

Ma vált hivatalossá, hogy a felcsútiaknál három esztendőt töltő edző a másodosztályú Mezőkövesdnél folytatja pályafutását.

Az mse-zsory.hu beszámolója szerint a klub egy plusz két éves szerződést kötött a szakemberrel. Hagyacki József, a klub ügyvezetője elmondta, az új szakvezetőtől azt várják, hogy a csapat a következő szezonban az NB II-es bajnokság élmezőnyében végezzen, s a szurkolókat élvezetes játékkal szórakoztassa.

Benczés Miklós kiemelte, a Diósgyőr és a Puskás Akadémia után a Mezőkövesd-Zsóry együttesét is szeretné az élvonalba juttatni.

„A következő időszakban a cél a csapat megerősítése lesz. Az első osztály átszervezése miatt sok játékos szabadul föl, emiatt az osztály színvonalának további javulása várható. A szakember a csapatépítésen túl a klubépítésben is részt vesz majd. A Mezőkövesd június tizennyolcadikán kezdi a felkészülést a következő szezonra” – olvasható a kövesdiek hivatalos honlapján.

Legfrissebb hírek

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Négy hónap után kapott ki a Kövesd, az évadban először nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 19:25

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Újabb hazai meccset nyert meg két góllal a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:19

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 21:00

A hajrában jöttek a gólok, egy pontot elvitt a Mezőkövesd Tiszakécskéről

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 20:55

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Szalai duplájával nyert a Kövesd az újonc ellen

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 17:19
Ezek is érdekelhetik