NB II: a Vasastól és a Pécstől is erősíthet a Mezőkövesd

Vágólapra másolva!
2015.06.29. 14:27
Négy próbajátékos is szerepet kapott a másodosztályú Mezőkövesd labdarúgócsapatában a DVSC elleni felkészülési mérkőzésen: Polényi Gábor, Rácz Ferenc, Sipos Gergő és Tóth László sorsáról később születhet döntés.

Tóth László, a kövesdiek szakmai igazgatója a Nemzeti Sport Online megkeresésére elmondta, hogy a négy labdarúgó az elmúlt napokban érkezett a klubhoz. Még nem dőlt el, hogy melyikükkel kötnek szerződést, zajlanak a tárgyalások.

A 24 esztendős Polényi Gábor a tavaszi idényt a Vasas kölcsönjátékosaként Siófokon töltötte, míg a szintén 24 éves Rácz Ferenc Pécsen futballozott az előző bajnokságban. A 20 éves Tóth László a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként Balmazújvárosban szerepelt tavasszal, a 19 éves Sipos Gergő pedig a DVTK U21-es csapatát hagyhatja el a kövesdiek kedvéért.

A szakmai igazgató a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta azt is, hogy az előző szezont kölcsönben a Puskás Akadémiánál töltő Harsányi Zoltánt élő szerződés köti a borsodi klubhoz, de sorsa még nem dőlt el, további egyeztetések szükségesek az ő ügyében is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL

Érkezők: Heffler Norbert, Nagy József (mindkettő PMFC)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Szalai Vilmos (DVTK), Harsányi Zoltán (Puskás Akadémia), Fótyik Dominik (Kecskeméti TE)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Koller Krisztián (Nyíregyháza – szabadon igazolható), Polényi Gábor (Vasas – szabadon igazolható), Rácz Ferenc (PMFC – szabadon igazolható), Sipos Gergő (DVTK U21), Tóth László (Puskás Akadémia), Zvara Dávid (Szolnok)
Távozók: Balogh Balázs (Kisvárda), Lukács Rajmund (Nagyvárad/Bihor Oradea – Románia), Sváb Dániel (érdeklődik iránta: Cottbus – Németország), Stanislav Velicky (?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gengeliczki Gergő (Nyíregyháza, ?), Kulcsár Kornél (Haladás, ?), Kunsági Roland (FTC), Medgyes Zoltán (Haladás, ?), ifj. Nyilas Elek (Soroksár)
Távozhatnak: Búrány Zoltán (szerződése lejár)

 

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:23

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik