Amatőr Kupa: hátrányból, hátrányban nyert a Sajóbábony

Vágólapra másolva!
2015.05.20. 16:50
A 71. perctől emberhátrányban játszó Sajóbábony 0–1-ről fordítva 2–1-re legyőzte a Jászapátit az Amatőr Kupa Üllői úti döntőjében.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályban a második helyen álló Jászapáti a 6. percben egy szöglet utáni fejes góllal szerzett vezetést Szakali Tibor révén. Az első fél óra végén Tóth Tibor káprázatos szabadrúgásgóllal egyenlített, a labda a lécről pattant a gólvonal mögé.

A fordulás után Nyeste János találatával fordított a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztály 3. helyén álló Sajóbábony, amelyből a 71. percben Tóth István megkapta a második sárga lapját, így nehéz helyzetbe került a csapata. A Sajóbábonyi Vegyész SE így is ki tudott alakítani helyzeteket, s a Jászapáti is többször egyenlíthetett volna, az NB I-et is megjárt Vén Gábor átadása után Benedek Nándor szép cselt követően 14 méterről ajtó-ablak helyzetben laposan lőtt, de nem helyezte jól a labdát, Jakab Norbert kapus könnyedén hárított vetődve.

Az Amatőr Kupában az a két csapat küzdhet meg egymással, amely amatőrként a legtovább jutott a Magyar Kupában, amelynek döntőjét 20 órától a Videoton és a Ferencváros játssza az Üllői úti stadionban – kövesse élőben az NSO-n!

AMATŐR KUPA
DÖNTŐ

Sajóbábony–Jászapáti 2–1 (1–1)
Üllői út. Vezette:
Berke
Gólszerző:
Tóth T. (30.), Nyeste J. (52.), ill. Szakali (6.)
Kiállítva: Tóth I. (71. – Sajóbábony)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik