NB III: három élcsapat, három győzelem, előzött a Várda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.19. 19:31
A keleti éllovas Kisvárda, valamint a Középcsoport első és második helyén álló Vác és Kozármisleny egyaránt idegenbeli győzelemmel tudta le a labdarúgó NB III 23. fordulójának vasárnapi játéknapját.

KELETI CSOPORT KELETI CSOPORT

Az általában termékeny Kisvárda ezúttal nem szórta meg ellenfelét, Lucas Marcolini első félidőbeli góljával csak 1–0-ra verte a sereghajtó Gyöngyöst, de ez is elég volt ahhoz, hogy jobb gólkülönbségének köszönhetően visszavegye a Keleti csoport első helyét a szombaton szintén idegenben nyerő Putnoktól.

A másik keleti mérkőzésen meglepetés született: a bennmaradásért harcoló, tavasszal nagyon belehúzó Veresegyház Herbály Tamás korai góljával legyűrte a Bp. Honvéd-MFA-t.

KÖZÉPCSOPORT

Az éllovas Vác Zsolnai Richárd távoli lövésével szerzett vezetést a nem túl acélos dabasi első félidő végén, majd a második játékrész elején Magos Mátyás gyorsan belőtte a második gólt is. A játék feljavult, a Dabas többet támadott, a Vác kontrázott, újabb gól nem esett.

A Vácot üldöző Kozármisleny a 32. percben emberhátrányba került a Videoton II otthonában, a hajrában azonban Lauer Norbert büntetőjével (82. perc) és Lantos Levente fejesével (88.) fordítani tudott – derült ki az onlajnok.com tudósításából.

LABDARÚGÓ NB III, 23. FORDULÓ
Vasárnapi mérkőzések

KELETI CSOPORT
Gyöngyös–Kisvárda 0–1
Veresegyház–Bp. Honvéd-MFA 1–0

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSÁT ITT TEKINTHETI MEG!

KÖZÉPCSOPORT
Videoton II–Kozármisleny 1–2
Dabas–Vác 0–2

A KÖZÉPCSOPORT ÁLLÁSÁT ITT TEKINTHETI MEG!

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
10 órája

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
13 órája

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:42

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:00

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 20:50

Novothny Soma szerint a futball istene írta a forgatókönyvet az Újpest elleni mérkőzésen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:49

Kisvárdai bravúr Újpesten, a szabolcsiak elvitték a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 22:15

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11
Ezek is érdekelhetik