NB II: Vass Patrik kölcsönben a Vasasé; Hajdú távozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.23. 19:37
Az MTK labdarúgócsapata a tavaszi szezonra kölcsönadta Vass Patrikot a másodosztályú Vasasnak. Két másik játékos, Hajdú Norbert és Nagy Tamás viszont távozik az angyalföldiektől, utóbbit kölcsönadták a Siófoknak.

A 22 éves Vass Patrik 2015. június 30-ig kölcsönbe érkezik az MTK-tól a Vasas FC-hez. Nyáron lejár a szerződése az MTK-nál, így amennyiben elégedett lesz a szakmai stáb Patrikkal és benne is meg lesz a szándék, akkor akár véglegesen a mi játékosunk lehet – olvasható a vasasfc.hu-n.

„Nagyon örülök annak, hogy ismét egy fiatal, tehetséges labdarúgóval gyarapodott keretünk, aki erőssége lehet a Vasas csapatának. Voltak első osztályú kérői is, ennek ellenére hozzánk írt alá” – nyilatkozta a piros-kék klub honlapjának Vancsa Miklós ügyvezető igazgató.

„Nagyon örülök annak, hogy ismét egy fiatal, tehetséges labdarúgóval gyarapodott keretünk, aki erőssége lehet a Vasas csapatának. Voltak első osztályú kérői is, ennek ellenére hozzánk írt alá” – nyilatkozta a piros-kék klub honlapjának Vancsa Miklós ügyvezető igazgató.

A Vasas tehát Vass Patrikkal szerepel a továbbiakban, ám Hajdú Norbert nélkül. A 32 éves bal oldali játékos az őszi szezonban tíz bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Vasasban, a magyar átigazolási időszak utolsó napján viszont saját kérésére felbontották a szerződését. A Nemzeti Sport Online értesülése szerint a tavaszi szezonban kevés játéklehetőséget tudtak volna biztosítani neki, ezért távozott.

Nagy Tamással nem végleg szakított a Vasas, csak kölcsönadta fél évre a Siófoknak. A hétvégén éppen a Balaton-parti csapat látogat az angyalföldiekhez, ám Nagy ezen a bajnokin nem lép pályára.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Czvitkovics Péter (PAFC, szabadon igazolható), Debreceni András (DVTK), Kenesei Krisztián (Lombard Pápa, szabadon igazolható), Murka Benedek (Catania – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők: Bori Gábor (DVTK), Hangya Szilveszter (MTK Budapest), Vass Patrik (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Kiss Róbert (Veresegyház), Hajdú Norbert (?)
Kölcsönbe távozók: Nagy Tamás (Siófok), Pál Dávid (Ajka), Polényi Gábor (Siófok)
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Rodenbücher István (MTK Budapest)
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37
Ezek is érdekelhetik