NB II: rangos tornán szerepel Horvátországban a Gyirmót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.30. 12:09
A labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr szombaton a horvátországi Novigradba utazik kilencnapos edzőtáborba, ahol részt vesz az Istria Winter Cup elnevezésű nyolccsapatos tornán – számolt be róla a klub honlapja.

Sisa Tibor együttese az első mérkőzését vasárnap játssza a román bajnokság 2. helyezettje, a kolozsvári CFR Cluj ellen. Jövő hét kedden a második találkozón a bosnyák első osztály 3. helyezettje, a HSK Zrinjski Mostar vár a gyirmótiakra, míg az utolsó csoportmeccsre pénteken kerül sor, ellenfelük ekkor a horvát harmadosztályban szereplő Novigrad lesz. CFR Cluj ellen. Jövő hét kedden a második találkozón a bosnyák első osztály 3. helyezettje, a HSK Zrinjski Mostar vár a gyirmótiakra, míg az utolsó csoportmeccsre pénteken kerül sor, ellenfelük ekkor a horvát harmadosztályban szereplő Novigrad lesz.

Jövő szombaton és vasárnap a helyosztókat és a döntőt rendezik; a gyirmóti együttes az utolsó mérkőzése után utazik haza.

A tornát 2012-ben egyébként magyar csapat, a Kecskemét nyerte meg.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Az Ajkának a kihagyott tizenegyes is belefért, a Gyirmót esett ki a másodosztályból

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 18:50

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

Cseh Sándor kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.21. 10:13

Varga Zsolt kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.20. 15:54

NB I, NB II: bajnoki cím, kiesés, feljutás – nyolc év után dönt újra az utolsó forduló

Labdarúgó NB I
2025.05.19. 15:21

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55
Ezek is érdekelhetik