NB II: nem vált be, a Csákvár visszaküldte a PAFC-játékost

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.03. 09:48
Bognár György, a labdarúgó NB II-ben szereplő Csákvár szakmai vezetője csapata honlapján elmondta, a Puskás Akadémiától kölcsönvett Barcsay Márk visszatért Felcsútra.

„A keret összetételét illetően egyelőre csak az biztos, hogy Salem Reydan mellett a 2014 nyarán, a Puskás Akadémiától kölcsönkapott Barcsay Márk távozik. Nem tudott helyet követelni magának a csapatban, így nincs értelme őt továbbra is feleslegesen itt tartani. Visszatér Felcsútra, a további sorsáról az akadémia vezetői döntenek. Az első napokban még biztosan nem lesz új játékos nálunk, de reményeim szerint január közepéig sikerül megerősíteni keretünket” – mondta az aqvitalfc.hu-nak Bognár. Bognár.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Salem Reydan (magyar-jemeni, ?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz: Barcsay Márk
(Puskás AFC)
Távozhatnak:
Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:03

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 17:30

A Csákvár sem bírt a Karcaggal, hibátlan maradt otthon az újonc

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 14:52

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 10:39

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42
Ezek is érdekelhetik