NB II: leadta szerelését az újonc egyik alapjátékosa

Vágólapra másolva!
2015.01.13. 12:11
Ambrus Sándor, a Csákvár védője leadta szerelését, és távozott a csapattól – tudtuk meg a labdarúgó NB II 14. helyén telelő klub hivatalos honlapjáról.

„Csapatunk jobb oldali védője, Ambrus Sándor bejelentette, hogy munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tud tovább a klub rendelkezésére állni, és a jövőben a civil életben kíván boldogulni. Sajnáljuk, de megértjük és elfogadjuk döntését, sok sikert kívánunk neki a jövőbeni életéhez” – tájékoztatta a klub honlapját Toldi Gábor szakvezető.Toldi Gábor szakvezető.

A 29 éves védő négy és fél évvel ezelőtt szerződött Csákvárra (korábban játszott a Paks és a Siófok színeiben az NB I-ben), azóta a gárda meghatározó játékosának számít: ősszel mind a tizenöt bajnoki összecsapáson, illetve a három Magyar Kupa-meccsen kezdőként lépett pályára, s az egyik legjobb átlagteljesítményt nyújtotta – összegzi Ambrus csákvári pályafutását az aqvitalfc.hu.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Szalai Tamás (DPASE)
Kölcsönbe érkezők:Milinte Árpád (DPASE), Oldal Tibor (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:

Távozók: Ambrus Sándor (visszavonul?), Imrik László (?), Salem Reydan (magyar-jemeni, ?),

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Barcsay Márk (PAFC)

Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Az NB II kiesőjétől érkezett játékos Kecskemétre

Labdarúgó NB II
1 órája

Kisvárda: Zalaegerszegről is érkezik játékos – több bejelentés várható

Labdarúgó NB I
3 órája

Kisvárda: szerződést hosszabbított a csapatkapitány

Labdarúgó NB I
4 órája

Robbie Keane két játékost is a Fradiba hozna volt csapatától – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

DVSC: nyolc játékostól elköszöntek, bár az egyikük még visszatérhet

Labdarúgó NB I
9 órája

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
23 órája

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:01

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:50
Ezek is érdekelhetik