NB II: Tóth László marad a Mezőkövesd vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.04. 11:21
Kedd este eldőlt, hogy az utolsó három NB I-es találkozón a Mezőkövesd Zsóry együttesét irányító Tóth László marad a sárga-kékek szakvezetője – számolt be róla a boon.hu.

„Egy évre állapodtunk meg – mondta Bocsi Anna ügyvezető igazgató a boon.hu-nak, aki ezután a játékosokkal kapcsolatos „pletykákról" is beszélt: – Hozzánk is eljutnak azok a hírek, melyek szerint Horváth Tamás és Harsányi Zoltán a Puskás Akadémiához igazol, aztán másokról, például Bognár Istvánról is sokat beszélnek. Velük kapcsolatban az az igazság, hogy minket még senki nem keresett meg egyik klubtól sem. Mi természetesen kapcsolatban állunk és tárgyalunk játékosainkkal, velük kapcsolatban viszont még nem szolgálhatok konkrétumokkal."boon.hu-nak, aki ezután a játékosokkal kapcsolatos „pletykákról" is beszélt: – Hozzánk is eljutnak azok a hírek, melyek szerint Horváth Tamás és Harsányi Zoltán a Puskás Akadémiához igazol, aztán másokról, például Bognár Istvánról is sokat beszélnek. Velük kapcsolatban az az igazság, hogy minket még senki nem keresett meg egyik klubtól sem. Mi természetesen kapcsolatban állunk és tárgyalunk játékosainkkal, velük kapcsolatban viszont még nem szolgálhatok konkrétumokkal."

Bocsi Anna elmondta azt is, hogy az NB I-ből kiesett gárda június 23-án, hétfőn kezdi a felkészülést az őszi idényre.

Tóth László az utolsó három bajnoki mérkőzésen irányította a Mezőkövesdet, de a tréner nem tudta bent tartani az élvonalban a csapatot.

Legfrissebb hírek

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Szalai duplájával nyert a Kövesd az újonc ellen

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 17:19

Kooperációs szerződést kötött a DVTK a Mezőkövesddel – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 15:59

NB II: a Mezőkövesdtől érkezett csatár, teljessé vált a Csákvár kerete – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 22:20

A remek tavasz után, házi gólkirálya megtartásával nagy célokért küzdhet a Mezőkövesd – NB II-es felvezetés, 11. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 18:05

Másik NB II-es csapathoz kerül a Mezőkövesd csatára – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 11:02

A Nyíregyháza, a DVSC és a Kisvárda győzelemmel, az MTK vereséggel zárta a felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 18:09

NB I-es rutinnal felvértezett támadót igazolt a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 16:47
Ezek is érdekelhetik