NB II: Híres szerint naiv volt, és méltatlanul bántak vele

Vágólapra másolva!
2014.04.08. 08:41
Mint beszámoltunk róla, azonnali hatállyal menesztették Híres Gábort, az NB II-es Balmazújváros vezetőedzőjét. A Hajdú-Bihar megyei együttes a hét végén hazai pályán 3–0-s vereséget szenvedett a Békéscsabától, de nem ez lett a szakember veszte…

„Azzal indokolták a menesztésemet, hogy a csapatnak nincs erőnléte, és kiesik, pedig már harminchárom pontot szereztünk eddig – mondta Híres Gábor. – Másfél évig dolgoztam az együttessel, az első esztendőben osztályozó nélkül a negyedik helyen végezve bent maradtunk. Addig szép és jó volt minden.” Híres Gábor. – Másfél évig dolgoztam az együttessel, az első esztendőben osztályozó nélkül a negyedik helyen végezve bent maradtunk. Addig szép és jó volt minden.”

„Nyáron éreztem először, hogy bizalmatlanság van körülöttem, egyre rosszabb lett a légkör. Ősszel aztán megszaporodtak a kritikus hangok, ennek ellenére a szezon végén is a negyedik helyen álltunk, de úgy, hogy tavalyi gólkirályunk, Urbin Péter tizenhét gólt szerzett – pedig a nyáron csak az én kérésemre maradt a csapatnál. Úgy érzem, méltatlanul bántak velem, de sajnos naiv voltam, mert az ellenséges légkörben is csak a feladatomra koncentráltam. A labdarúgók mindig fogékonyak voltak a közös munkára. Köszönöm nekik, és emelt fővel távozhatok.”

A csapat irányítását ideiglenesen a szakmai igazgató, Pajkos János veszi át.

Legfrissebb hírek

Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének

Európa-liga
13 órája

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 23:22

NFL: a Titans edzője belebukott az 1–5-ös idényrajtba

Amerikai sportok
2025.10.13. 22:15

Révész Attila marad a Kisvárda kispadján – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 12:40

NB III: Elek Ákos lett az Ózd-Sajóvölgye vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 20:41

Néhány hónap után változtatnak, edzőváltás jön Ajkán– NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.10.06. 16:03

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56
Ezek is érdekelhetik