NB II: Kis Róbert mégis Nyíregyházán folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.05. 16:00
Mégis a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacusnál folytatja pályafutását Kis Róbert. Korábban úgy tűnt, a szegedi játékossal nem tudnak megegyezni a szabolcsiak, ám végül sikerült megállapodni. Az MTK-nevelésű futballista ma repülőre ül és csatlakozik a Törökországban edzőtáborozó csapathoz – írja a klub hivatalos honlapja.

„A zongoracipelők mellett szükségem lenne egy olyan középpályásra, akinél jó helyen van a labda, aki a nehéz periódusokban is képes egy, egy váratlan megoldással átlendíteni a holtponton a csapatot – indokolta a Felcsúton nevelkedett, majd a Szolnoki MÁV-ban és Szegeden futballozó játékos érkezését Lucsánszky Tamás. – Robi pedig ilyen. Tudom, hogy nehezen kezelhető játékos hírében áll, de bízom magamban, hogy képes leszek beállítani a sorba. Most kap egy esélyt, rajta múlik, tud-e élni vele."

„Ma az is eldőlt, hogy Csorba Szabolcs nem tér vissza Nyíregyházára. A játékossal szerződést bontott a klub, így szabadon igazolható. Csorba Szabolcsnak köszöni a csapat az eddigi munkáját. A Szpari vezetősége még további tárgyalásokat folytat, hogy a támadósort megerősítse” – teszi hozzá a nyiregyhazaspartacus.hu.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Jánvári Gábor (Kaposvári Rákóczi FC), Kis Róbert (Szeged 2011), Molnár Marcell (BKV Előre), Rezes László (Debreceni VSC), Ulvicki Mihály (Jászapáti)
Távozik/távozhat: Dajka László (Nyírbátori FC – kölcsönbe), Fabu Márton (Nyírbátori FC – kölcsönbe), Farkas Ádám (?), Katona György (Kisvárda SE?), Kovács Ádám (Debreceni VSC), Lukács Bence (Kemecse SE – kölcsönbe) Minczér Tibor (?), Popovics Bertold (Kisvárda SE), Sándor Dávid (Nyírbátori FC – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Máté János (Szolnoki MÁV FC), Mészáros Márk (Nyírbátori FC)

 

Legfrissebb hírek

Katona Mátyás üzent a kórházból: Már jobban vagyok!

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 12:45

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Kovács Dániel: Bánt egy kicsit, hogy az idei hat bajnokimon még egyszer sem sikerült lenulláznunk ellenfelünket

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:49

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Ötvös Bence: Nem esik jól, ha így úszik el a győzelem

Labdarúgó NB I
2025.10.07. 08:16

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
2025.10.04. 10:05
Ezek is érdekelhetik