NB II: az edző óvatos, a játékosok optimisták a Szparinál

Vágólapra másolva!
2014.02.21. 19:52
Szurkolói ankétot rendezett az NB II-ben listavezető Nyíregyháza Spartacus, amelyen bemutatkoztak az új játékosok, és elhangzott, hogy a feljutás kiharcolása mellett a klub infrastrukturális fejlesztéseket is tervez – számolt be róla a szon.hu.

A szurkolói ankéton a klubot Révész Bálint tulajdonos, Sipos Zoltán társtulajdonos, dr. Barczi Róbert ügyvezető, Sándor István szakmai igazgató és Lucsánszky Tamás vezetőedző képviselte, valamint Balogh János csapatkapitány mellett az új szerzemények: Jánvári Gábor, Ulvicki Mihály, Molnár Marcell, Rezes László, Kis Róbert, valamint a legfrissebb igazolás, a Szolnokról érkező Máté János mutatkoztak be.

A csapat vezetőedzője, Lucsánszky Tamás bevezetésként megköszönte a szurkolók őszi biztatását, majd röviden értékelte a törökországi edzőtáborozást, és beszélt arról is, hogy hosszabb távon szeretne Nyíregyházán dolgozni.

„Amit már többször hangsúlyoztam, eleve hosszabb távon gondolkodtam idejövetelemkor, és rendkívül jól érzem magam Nyíregyházán – mondta Lucsánszky. – Örülök az eredményeknek, de óvatos vagyok az NB I-gyel, igaz, nagyon szeretnénk elérni. Fogunk finomítani a csapat játékán, de jelentős változtatást nem tervezünk.”

Az új labdarúgók szinte mindannyian arról beszéltek, hogy az NB I-es cél miatt érkeztek Nyíregyházára, és remélik, ez már a nyáron megvalósul. Arra a felvetésre pedig, hogy fontos-e a Debrecen elleni Magyar Kupa-mérkőzés, a kapus Balogh János válaszolt:

„Nem azért, mert a Debrecennel játszunk, de mindenkinek érdeke, hogy bejussunk a négy közé. Szeretnénk a kupában és a bajnokságban is minél előrébb végezni” – mondta a csapatkapitány.

Dr. Barczi Róbert, a klub ügyvezetője elmondta, hogy a klub infrastrukturális terveiben szerepel a játéktér felújítása, gyepcsere, fűtött játéktér kialakítása. A várossal karöltve egy új műfüves játékteret is terveznek a Városi Stadionban, a következő ütemben pedig cél egy új lelátó építése. Az ügyvezető hozzátette, hogy az utánpótlást jelentő Nyírsulival még szorosabb kapcsolatot szeretnének kialakítani.

Legfrissebb hírek

Dragan Vukmir lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
5 órája

Székesfehérvár önkormányzata kifizette a vételárat, a klub határidőn belül benyújtotta a nevezést az NB II-be

Labdarúgó NB I
8 órája

Aláírták a szerződést – Székesfehérvár önkormányzatának tulajdonába került a Fehérvár FC

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 21:10

A Gyirmót bejelentette Weitner Ádám érkezését

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 13:40

Cser-Palkovics András: Pénteken szeretnénk aláírni a Fehérvár FC átvételét

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 09:06

Az Ajka vállalja az indulást az NB II-ben – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 19:28

Játékost cserélt a Kisvárda és a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 19:06

Ollózós vagy félollózós találat? 45 méteres emelés vagy szabadrúgásgól? Szavazzon az NB II legszebb tavaszi góljára!

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 18:56
Ezek is érdekelhetik