NB II: a Szparinál elégedettek az eddigi igazolásokkal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.06. 17:27
Ötödik napja edzőtáborozik a törökországi Antalyában a labdarúgó NB II listavezetője, a feljutás első számú esélyese, a Nyíregyháza Spartacus. Hat edzés, két felkészülési mérkőzés van az együttes háta mögött, a klubnál eddig elégedettek az igazolásokkal.

Négy új játékos érkezett eddig a Szparihoz (az ötödik, Kis Róbert még csak csütörtökön kapcsolódik be a közös munkába), Lucsánszky Tamás vezetőedző szerint segítségükre lehetnek céljaik elérésében.

„Rezes László személyében egyértelműen minőségi támadót igazoltunk. Molnár Marcell, aki óriási gólt lőtt szerdán, Ulvicki Mihály és Jánvári Gábor érkezésével sikerült versenyhelyzetet teremtenünk, nekik be kell illeszkedniük a csapatszerkezetbe. Úgy gondolom, ők valamennyien segítségünkre lehetnek céljaink elérésében" – mondta Lucsánszky a Nemzeti Sport helyszíni tudósítójának.

A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN HOSSZABB INTERJÚT OLVASHATNAK LUCSÁNSZKY TAMÁSSAL.

Legfrissebb hírek

Katona Mátyás üzent a kórházból: Már jobban vagyok!

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 12:45

Kovács Dániel: Bánt egy kicsit, hogy az idei hat bajnokimon még egyszer sem sikerült lenulláznunk ellenfelünket

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:49

Ötvös Bence: Nem esik jól, ha így úszik el a győzelem

Labdarúgó NB I
2025.10.07. 08:16

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
2025.10.04. 10:05

Az Újpest és a Nyíregyháza is vezetett egyszer-egyszer, de 2–2 lett a vége

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 21:55

Családi körben már ünnepelt Kovács Milán, a Megyeri úton is szeretne

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 10:42

Damir Krznar: A játékosok alkalmasak arra, hogy a kitűzött célt elérjék, akár velem, akár nélkülem

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 07:11

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:26
Ezek is érdekelhetik