NB II: a sportigazgató titokban tartaná a Dunaújváros táborát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.07. 09:54
Észrevétlenül, szinte a kertek alatt osont ki Törökországba az NB II-es Dunaújváros PASE labdarúgócsapata. Úgy tűnik, az együttes szakmai irányítói próbálták titokban tartani az utazást és az edzőtáborozást. Antalyában tartózkodó kollégánk azonban felfigyelt a serényen tréningező újvárosi különítményre, ám Dobos Barna szakvezető közölte, hogy csak a PASE szellemét láthatta, és kérte, egyetlen sor se jelenjen meg az újvárosiakról.

A klubhonlapra egy sort sem tettek fel az újvárosiak a törökországi utazásról. Kíváncsiak voltunk, hogy a csapat életéről, mérkőzéseiről rendszeresen beszámoló Fejér Megyei Hírlap sportrovata vajon tudott-e az edzőtáborról. Megtudtuk, hogy bár hetente többször beszélnek Dobos Barna szakvezetővel, az edzőtáborról, az utazásról nem kaptak tájékoztatást, így a megyei lapban egy sor sem jelent meg a törökországi tartózkodásról. Így voltak ezzel lapunk dunaújvárosi tudósítói is, akik ugyan korábban hallottak az esetleges utazásról, ám az elmúlt napokban teljes volt a csönd. Jellemzően a helyi Dunaújvárosi Hírlapban sem jelent meg híradás az együttes útjáról.

„Pedig szó sincs titkolózásról – mondta megkeresésünkre Vigh György, a sportegyesület Dunaújvárosban maradó elnöke. – Az azonban igaz, hogy a szakmai munka felügyeletét Dobos Barna sportigazgatóra bízta az elnökség. Így aztán csak ő a megmondhatója, miért ragaszkodik az inkognitóhoz, ahhoz, hogy egyetlen hír és eredmény se jelenjen meg az edzőtáborozó együttesről."

 

Legfrissebb hírek

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29

Egyszerre három magyar is pályán lehet a Liverpoolban a Bilbao ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 11:09

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:51

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39
Ezek is érdekelhetik