NB II: két kulcsjátékosát is nélkülözi a ZTE a rangadón

Vágólapra másolva!
2013.11.08. 12:38
A zaol.hu beszámolója szerint két meghatározó játékosára sem számíthat Lendvai Miklós, a labdarúgó NB II-ben szereplő ZTE edzője a mai, Siófok elleni rangadón: Kulcsár Kornél combizomhúzódással bajlódik, a csapatban pedig nemrégiben ismét stabil helyet kiharcoló Marián Sluka a héten tüszős mandulagyulladástól és láztól szenvedett.

„Az edzéseken ugyanúgy készültünk a héten is, mint máskor, és nem engedtem most sem, hogy a külső körülmények bármilyen hatással legyenek a munkára – mondta a találkozó esélyeivel kapcsolatban Lendvai Miklós a zaol.hu-n. – Az a dolgunk, hogy futballozzunk, erre koncentrálunk, és szervezettnek kell maradnunk. Jó szériában vagyunk, ezt meg kell becsülnünk, de nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk. Ahogy nekünk, úgy a Siófoknak is rangadó következik, amely háromesélyes, de persze mi itthon akarjuk tartani a három pontot. A Balaton-partiak jól kontráznak, szervezett a hátsó alakzatuk, és a középpályájuk is erős, így a labdakihozatalaik és a támadásvezetésük is veszélyes.”Lendvai Miklós a zaol.hu-n. – Az a dolgunk, hogy futballozzunk, erre koncentrálunk, és szervezettnek kell maradnunk. Jó szériában vagyunk, ezt meg kell becsülnünk, de nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk. Ahogy nekünk, úgy a Siófoknak is rangadó következik, amely háromesélyes, de persze mi itthon akarjuk tartani a három pontot. A Balaton-partiak jól kontráznak, szervezett a hátsó alakzatuk, és a középpályájuk is erős, így a labdakihozatalaik és a támadásvezetésük is veszélyes.”

A ZTE–Siófok mérkőzés a labdarúgó NB II 13. fordulójában pénteken 15.30 órakor kezdődik a ZTE Arénában. A találkozót a Duna Tv élőben közvetíti.

 

Legfrissebb hírek

NB I: U20-as válogatott játékost igazolt a ZTE

Labdarúgó NB I
2024.07.02. 21:51

A Honvéd legyőzte a Zalaegerszeget, az Újpest ikszelt a Komárommal

Labdarúgó NB I
2024.06.29. 17:01

NB I: Katarba igazolt a ZTE házi gólkirálya – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.06.28. 20:37

NB I: két védő érkezését jelentette be a ZTE

Labdarúgó NB I
2024.06.27. 21:19

NB I: a ZTE kölcsönvette a Puskás Akadémia játékosát

Labdarúgó NB I
2024.06.24. 19:00

Honvéd: alapemberek sora távozhat Kispestről – NS-infó

Labdarúgó NB II
2024.06.21. 15:41

NB II: megvan a Gyirmót és a Szeged első nyári érkezője

Labdarúgó NB II
2024.06.20. 13:30

NB II: hiába a feljutás, távozik posztjáról a Szentlőrinc vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2024.06.18. 21:22
Ezek is érdekelhetik