Vác: Mózner János is jelen volt az érte rendezett gálameccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.07. 11:42
A Puskás Akadémia segítségével a Vác FC és a Vác VLSE szervezte azt a gálamérkőzést, amelyet a korábbi váci és felcsúti edző, a leukémiával küzdő Mózner János gyógykezelésének megsegítésére rendeztek vasárnap Vácott. Ezen a magyar öregfiúk-válogatott 3–2-re legyőzte a Mózner János és barátai elnevezésű váci öregfiúk-alakulatot; az eseményen a betegséggel küzdő Mózner János is részt vehetett.

Öt hét után engedték ki a kórházból a súlyos betegséggel küzdő korábbi felcsúti és váci trénert, aki így részt vehetett a megsegítésére rendezett jótékonysági mérkőzésen Vácott. Sőt a kezdőrúgást maga Mózner János végezte el, aki a fertőzésveszély miatt óvintézkedésekkel lehetett jelen a helyszínen.

Mintegy 500 néző volt kíváncsi a nap fő eseményére, arra a gálameccsre, amelyen a Csank János által vezetett váci öregfiúk a Gellei Imre által irányított magyar válogatott öregfiúkcsapattal mérkőzött meg. A váciaknál olyan korábbi játékosok léptek pályára, mint Koszta János, Pleskó László, Kovács Péter, Schwarcz Zoltán, Kasza István, Víg Péter, Füle Antal, Steidl Sándor, míg a magyar válogatottban többek között Disztl Péter, Disztl László, Csábi József, Komjáti András, Halmai Gábor, Mészöly Géza, Nyilas Elek, Nagy Tibor, Tuboly Frigyes, Albert Flórián, Vincze Ottó, Vincze István, Csucsánszky Zoltán és Dajka László futballozott.

A 2 x 30 perces mérkőzést a FIFA-kerettag bíró, Szabó Zsolt vezette. Az első félidő góltalansága után végül 3–2-es válogatott sikerrel ért véget a mérkőzés (a gólokat Halmai, Tuboly, Vincze O., illetve Füle 2 szerezte), persze ezen a napon az eredmény volt a legkevésbé fontos.

A gálameccs, illetve a nap további mérkőzéseinek (a váci felnőtt- és utánpótláscsapatok is pályára léptek bajnoki meccsen) teljes bevételét Mózner János gyógykezelésére fordítják a szervezők.

Legfrissebb hírek

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
2025.10.22. 20:10

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 16:26

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 17:30

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 10:39

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Lukács Dániel a góljánál nem gondolt semmire, a gólpasszánál eksztázist érzett

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:43
Ezek is érdekelhetik