Ligakupa: a Gyirmót 1-2-ről fordított az Ajka ellen

Vágólapra másolva!
2013.09.10. 19:58
A labdarúgó Ligakupa G-csoportjában az NB II-es Gyirmót 4–2-re győzött a szintén másodosztályú Ajka ellen.

A Gyirmót és az Ajka fordulatos mérkőzést játszott egymással a Ligakupa G-csoportjának 2. fordulójában. A találkozón a hazai Gyirmót szerzett vezetést Tóth Norbert góljával, de az Ajka Meiczinger Bence duplájával még a szünetig fordítani tudott.

A második félidőben, a 63. percben indult be a hazai henger, Sisa Tibor együttese ettől kezdve háromszor is a kapuba talált, és végül 4–2-re győzött.

A mai másik meccsen az E-csoportban a Videoton 0–3-ról egyenlítve 3–3-as döntetlent játszott Pakson.

LIGAKUPA
G-CSOPORT, 2. FORDULÓ
GYIRMÓT FC-GYŐR–FC AJKA 4–2 (1–2)
Győr-Gyirmót, 200
néző. V: Barna G. (Farkas B., Király K.)
GYIRMÓT:
Holczer – Hajba, Kardos (Fejes, 48.), Guttyán (Graszl K., 48.), Széles I. – Madarász, Egerszegi – Kelemen P., Laki B., Illés Gy. – Tóth N. (Kovács D., 81.). Vezetőedző: Sisa Tibor
AJKA:
Jánosa (Balogh M., a szünetben) – Domján, Pákai, Péter P., Gunther – Lattenstein, Sipos (Köles, a szünetben) – Meiczinger, Kanta Sz., Varga T. – Sowunmi (Dancsecs, 60.). Edző: Jákli Péter
Gólszerző:
Tóth N. (1–0) a 12., Meiczinger (1–1) a 28., Meiczinger (1–2) a 43., Illés Gy. (2–2) a 63., Kelemen P. (3–2) a 64., Tóth N. (4–2) a 79. percben

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. GYIRMÓT FC GYŐR 2
1
1 0 6–4 2
4
2. LOMBARD PÁPA TERMÁL FC 1 0 1 0 2–2 0 1
3. SZOMBATHELYI HALADÁS 1 0 1 0 2–2 0 1
4. AJKA 2
0 1 1
4–6 -2
1

 

Legfrissebb hírek

Weitner Ádám veheti át a Gyirmót kispadját – sajtóhír

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 16:10

A Kisvárda magasan kiemelkedett a mezőnyből, a Barcika mindenkit meglepett – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
2025.06.03. 20:52

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Az Ajkának a kihagyott tizenegyes is belefért, a Gyirmót esett ki a másodosztályból

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 18:50

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

NB I, NB II: bajnoki cím, kiesés, feljutás – nyolc év után dönt újra az utolsó forduló

Labdarúgó NB I
2025.05.19. 15:21

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55

Ugrai két perc alatt duplázott, a Gyirmót mégis kieső helyre csúszott vissza

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:52
Ezek is érdekelhetik