Edzősors: Urbán Flórián lett a megye I-es Vecsés edzője

Vágólapra másolva!
2013.09.06. 09:43
A Pest megyei 1. osztályban szereplő Vecsés FC vezetősége megegyezett Urbán Flóriánnal, a szakember már át is vette az Érd elleni bajnoki mérkőzés után lemondó Kántor Attila helyét – adta hírül a klub honlapja.

Kántor Attila az Érd elleni 2–2-es döntetlenre végződő bajnoki mérkőzés után érezte úgy, hogy a továbbiakban nem tudja kellőképpen motiválni a vecsési játékosokat, és így nem sikerül elérni a kitűzött 1–3. hely valamelyikét, ezért lemondott a posztjáról.

A Vecsés FC vezetősége Kántor lemondása után azonnal hozzáfogott az új vezetőedző kereséséhez és kisvártatva megegyezett a korábbi 40-szeres válogatott Urbán Flóriánnal, aki edzőként többek között a REAC-nál, Felcsúton, Pápán és a Vasasnál dolgozott.

Urbán most a szintén megye I-es Csomád kispadját hagyta el a vecsésiek kedvéért és a heti tréningek már az ő irányításával zajlanak.

Legfrissebb hírek

Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének

Európa-liga
2025.10.20. 19:09

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 23:22

NFL: a Titans edzője belebukott az 1–5-ös idényrajtba

Amerikai sportok
2025.10.13. 22:15

Szabics Imre Kairóban folytatja?

Minden más foci
2025.10.13. 20:27

Révész Attila marad a Kisvárda kispadján – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 12:40

NB III: Elek Ákos lett az Ózd-Sajóvölgye vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 20:41

Néhány hónap után változtatnak, edzőváltás jön Ajkán– NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.10.06. 16:03

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2025.10.01. 08:40
Ezek is érdekelhetik