NB II: „El Maestro” távozik Nyíregyházáról, hazatér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 08:48
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus hivatalos honlapján bejelentette, hogy távozik középpályása, Nikon „El Maestro” Jevtics.

A korábban az Újpestben is megforduló, belgrádi születésű légiós megegyezett a vezetőkkel a szerződésbontásról, és egy – a klub által még meg nem nevezett – szerb csapattal tárgyal, így hazatér. Érdekesség, hogy a többek között az Austria Wienben, a Valenciában és a Schalkéban nevelkedő Jevtics először lesz szerb klub játékosa. Szintén távozik Nyíregyházáról Kovács Ádám, aki Nyírbátorba kerül kölcsönbe.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Csordás Szabolcs (Csákvári TK),Farkas Ádám (Egri FC),Gengeliczki Gergely (Bp. Honvéd-MFA), Huszák Tamás, Szilágyi Péter (mindkettő Debreceni VSC), Kákonyi Dániel (Békéscsaba), Kovács Ádám (Kecskeméti TE – kölcsönből vissza), Paku Roland (Győri ETO FC II), Polényi Gábor (Vasas), Rubus Tamás, Szokol Zsolt (mindkettő Újpest FC), Sándor István (Balmazújváros), Törtei Tamás (FC Tatabánya)
Távozik/távozhat: Ambrusz Árpád (Nyírbátor), Bárányos Zsolt (Budaörs), Bodnár László (?), Csorba Szabolcs (Paksi FC), Milan Davidov (szerb, ?), Farkas Attila (?), Germán Tamás (Szeged 2011 Grosics Akadémia), Hrabina Alex (Budaörs – kölcsönbe),Kovács Ádám (Nyírbátor), Lukács Bence, Lipcsei Márk, Szilágyi Krisztián (mindhárom Nyírbátor – kölcsönbe),Milan Nikolics (szerb, ?), Nenad Djurovics (montenegrói, FK Sutjeska Niksic – Montenegró),Nikon El Maestro Jevtics (szerb, ? – Szerbia), Sipos Tamás (Kisvárda), Varga Krisztián (Cigánd SE)
Legfrissebb hírek

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
17 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
20 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
2025.07.28. 11:12

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 10:39

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15
Ezek is érdekelhetik