NB II: a Békéscsaba lecsapott a kizárt Vác két fiataljára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.17. 18:23
A Nemzeti Sport értesülése szerint az NB II Keleti csoportjából kizárt Dunakanyar Vác két fiatal labdarúgója a Békéscsaba 1912 Előre SE csapatában folytatja pályafutását. A 24 éves középpályás, Kákonyi Dániel és a szintén a középpályán szereplő 20 éves Király Patrik a szezon végéig írt alá a lila-fehérekhez.

A 24 éves jobb oldali középpályás, Kákonyi Dániel az MTK-ban nevelkedett, annak kettes csapatától Mezőkövesdre, majd onnan 2012 nyarán Vácra igazolt. A 20 éves belső középpályás, Király Patrik pedig a Videotonban nevelkedett, és szintén nyáron került Vácra. Mindkét játékos az év végéig kötelezte el magát az NB II Keleti csoportjában feljutási terveket szövögető Békéscsabához.

Váci játékosokkal kapcsolatos hír még, hogy Petrezselyem Tamás az NB III, Alföld-csoportjában szereplő Nagykőröshöz szerződött, míg Gulyás Máté és Rása Gergő a Híres Gábor által edzett Balmazújvárosban folytatja pályafutását.


Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
20 órája

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

A Mezőkövesd nyerte meg az alsóházi csatát, oda a Békéscsaba tavaszi veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:44

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01

Az első félidei hengerrel győzött a Békéscsaba a Soroksár ellen

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 15:52

Kétgólos hátrányból győzött a Kisvárda, behúzta a kiesési helyosztót a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 16:55

Lila-fehér öröm a zöld-fehérek ellen: 1652 nap után nyert a Békéscsaba Ajkán

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 14:54

NB II: két játékosát kölcsönadta a Budapest Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 10:16
Ezek is érdekelhetik