Felkészülés: a Balmazújváros nyert, a Vasas kikapott

Vágólapra másolva!
2013.02.15. 21:50
Mindkét Törökországban edzőtáborozó NB II-es csapat pályára lépett a mai napon, a Balmazújváros gólzáporos győzelmet aratott, míg a Vasas minimális különbségű vereséget szenvedett.

A Vasas mérkőzése az időjárási körülmények miatt az eredetileg kiírtnál két és fél órával később vette kezdetét. A nagy esőzés végig rányomta a bélyegét a játékra. A mérkőzésen többnyire a Vasas birtokolta a labdát és mezőnyfölényt alakított ki, azonban helyzetei kimaradtak. A kazah együttes gólja a 75. percben esett, amellyel végül meg is nyerték a mérkőzést. A Vasas az edzőtáborban az utolsó mérkőzését vasárnap, az orosz FC Tyumen ellen játssza.Vasas mérkőzése az időjárási körülmények miatt az eredetileg kiírtnál két és fél órával később vette kezdetét. A nagy esőzés végig rányomta a bélyegét a játékra. A mérkőzésen többnyire a Vasas birtokolta a labdát és mezőnyfölényt alakított ki, azonban helyzetei kimaradtak. A kazah együttes gólja a 75. percben esett, amellyel végül meg is nyerték a mérkőzést. A Vasas az edzőtáborban az utolsó mérkőzését vasárnap, az orosz FC Tyumen ellen játssza.

A Balmazújváros sokgólos mérkőzésen győzte le az örmény Alaskert Martunit.

„Jó befejezése volt ez a mérkőzés az edzőtábornak. Fürge, lelkes együttessel találtuk magunkat szemben, de annak ellenére, hogy a sérüléseink miatt kicsit felforgatott csapattal álltunk fel, szép játékkal, magabiztos győzelmet arattunk. A védelemben való két pótlást remekül oldották meg a helyettesítő embereink, bár az ellenfél nem nagy helyzetekből, de négyszer így is a kapunkba talált" – mondta a találkozót követően Híres Gábor, a Balmazújváros vezetőedzője.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Vasas FC–Okzsetpesz (kazah) 0–1
Balmazújváros–Alaskert Martuni (örmény)
6–4
A Balmazújváros gólszerzői:
Murák (2), Kállai G., Sándor I., Demjén (11-esből) Urbin
Orosháza–Damila Maciuca (román) 0–0

Legfrissebb hírek

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Keita és Szevikjan betalált, negyedik felkészülési meccsét is megnyerte a Fradi

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 13:24

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 19:55

Az Újpest döntetlent ért el az ukrán bajnokság ötödik helyezettje ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 18:56

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
2025.07.13. 17:55
Ezek is érdekelhetik