NB II: felháborodva üzent a Veszprém-edző kollégájának

Vágólapra másolva!
2012.11.21. 22:00
Vágó Attila, a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Veszprém FC vezetőedzője még most sem dolgozta fel a Kozármislenyben történteket – csapata 2–1-es vereséget szenvedett –, és meglehetősen élesen kritizálta Márton Gábor kollégáját.

„A kozármislenyi csapat nyolc hazai mérkőzéséből négyen kiállításokkal sújtották a vendégcsapatot, ez nem véletlen, hiszen a játékosok, a szurkolók és a stáb is rettegésben tartják a játékvezetőket, és nem valós ítéletekkel sújtják a vendégcsapatot. Ezt több edzőkollégával is megbeszéltük, és azért mondtam azt a nyilatkozatot a hétvégi mérkőzés után, amit mondtam. Ennek ellenére jó csapatnak tartom a Kozármislenyt, nem lenne szüksége arra, hogy segítsék a játékvezetők" – nyilatkozta a Veszprém vezetőedzője, Vágó Attila a klub hivatalos oldalának.

„Az edző, Márton Gábor nyilatkozata mellett viszont nem mehetek el szó nélkül. A Veszprém sportszerűen, szervezetten, keményen, minden mérkőzésen győzelemre játszik. Amennyiben ez nem tetszik az ellenfél edzőjének, akkor valami nem stimmel nála. A magyar labdarúgásban eltöltött játékosmúlt nem jelenti valakiről azt, hogy jó edző lenne. Nagyképű lehet valaki, de az edzői szakmát csak alázattal lehet végezni" – kritizálta élesen kollégáját a veszprémi szakember.

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Rengeteg helyzetet elhibázott a Misleny, a ráadás perceiben döntetlenre mentett a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:53

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Folytatódott a zuglói mélyrepülés, az eddig nyeretlen Misleny is győzni tudott a fővárosban

Labdarúgó NB II
2025.09.20. 20:51

Egy nappal korábban fogadja a BVSC a Kozármislenyt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.15. 15:58

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36
Ezek is érdekelhetik