Tóth Bálint rendhagyó sajtótájékoztatón búcsúzott el a szegediektől. A labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Szeged 2011 kispadjáról hétfőn állították fel a 62 éves szakembert, akinek a gyulai Grosics Akadémián is megszűnt az állása – adta hírül a delmagyar.hu.
„Így éreztem jónak – indokolta Tóth Bálint, hogy miért tartott sajtótájékoztató menesztése után. – Az még hagyján, hogy a Szeged 2011 NB II-es csapatánál megköszönték a munkámat, mert ilyenben már volt részem. Ám az már abszolút meglepetésként ért, hogy Adem Kapic sportigazgató a gyulai Grosics Akadémia szakmai igazgatói posztjáról is eltávolított. Egyrészt a szegedi csapat szereplése miatt, másrészt sok olyan dologba avatkoztam bele, amibe nem kellett volna."
Tóth Bálint elmondta, ő a tavasszal nem akart a Szeged 2011 vezetőedzője lenni, majd a nyáron hiába kérte, nem engedték vissza Gyulára, folytatnia kellett a munkát a csongrádi megyeszékhelyen.
Legfrissebb hírek

NB III: a bronzérmes szegediek visszalépnek
Labdarúgó NB II
2019.06.24. 20:38
Ezek is érdekelhetik